41203b

A közelgő ünnep alkalmából ezúttal is jeles személyiségek látogattak el Királyhelmecre. Szép számú közönség előtt tarthatta meg előadását Tringli István történész, Wichmann Tamás világbajnok és olimpikon és Kautzky Armand színművész.
Emlékezni, megmaradni a címe annak a rendezvénysorozatnak, amelyet a Magyar Közösség Pártja Királyhelmeci Helyi Szervezete és a Lorátffy Zsuzsanna a Bodrogköz Fejlesztéséért Társulás immár nyolc éve szervez. E rendezvénysorozat keretében kerül sor a Szent István napok Bodrogközben címet viselő programsorozatra, melynek első programjára augusztus 16-án a királyhelmeci Művelődési Központban tartották.
Tringli István történész, a MTA történettudományi intézetének kutatója, István királyunk életútját tárta, vázolta fel nagy részletességgel. A történész az államalapító királyunkról szóló forrásokból – legendákból, oklevelekből, krónikás feljegyzésekből – kiindulva elevenítette fel azokat az eseményeket, amelyek közrejátszottak első királyunk uralkodásának alakulásában, ill. Magyarország első évtizedeiben.
Külön hangsúlyozta a keresztyénség felvételének, ill. az keresztyénség erős támogatását a király részéről, ami az erős ország alapjává lett. A történelemtudós a legújabbkor kutatásának eredményeiről is beszámolt, s bizony a Szent Istvánnal, családjával, ill. az Árpád-házzal kapcsolatos, a médiumokban is egyre gyakrabban hangoztatott téves állításokat is kijavított.
A nagyon részletes, a hallgatók figyelmét lekötő előadást, amit rendhagyó történelemórának is nevezhetnénk, azzal a gondolattal zárta, hogy nem lehet kérdés az, hogy István királyra, a leszakadt országrészekben, s így Szlovákiában is megemlékezünk, hiszen a mai közép-európai ország(ok) elődjét éppen István király hozta létre, erősítette meg.
Weichmann Tamás neve sok sportszerető királyhelmeci számára ismerősen csengett, hiszen kilencszeres világbajnokot és olimpikont köszönthettünk személyében. Sikertörténet és az akarat mintájának története az övé, hiszen egy gyerekkori baleset után az is kérdéses volt, hogy járni fog-e tudni segédeszközök nélkül.
Kitartásának köszönhetően nem csupán talpra állt és egészséges életet élhetett, hanem sok világversenyen képviselte nemzetünket. Sok szép eredményt szerzett a magyarországi kenusportnak.
Wichmann sportkarrierjén túl, a jelenlegi magyar kajak-kenu sport helyzetéről is beszámolt, s örömmel állapította meg, hogy a vízi sportokban mindenkor jeleskedő magyaroktól az elkövetkezendő években is szép eredményeket lehet várni, mivel az utánpótlásban, az ifjú sportolók között most is vannak rendkívüli tehetségek.
Az olimpikon nem csak sikeres étterméről ejtett még pár szót, de zenei tudását is megcsillogtatta, felmutatva, hogy a sportolók életébe bizony a móka is időnként belefér. Egy gitárral a kezében, a „kenusok indulóját” énekelte el a közönség nem kis örömére. Ezzel mintegy felvezette az est további részét, a kulturális programot, hiszen Kautzky Armand következett.
A színművész Reményik Sándor, Szabó Lőrinc fordításában William Shakespeare és Petőfi Sándor verseit szavalta, majd Wass Albert Sztrájkolnak az égben című novelláját olvasta, melyből mintegy üzenetként, s ugyanakkor felszólításként vihették magukkal a jelenlévők az író szavait.
Wass Albert így ír: „A szabadság nem koldusok tarisznyájába való alamizsna. Meghalni érte dicsőség, az igaz, azonban nem elég még ahhoz, hogy szabaddá tegye az életben maradottakat, ha azok nem vállalják, a rájok eső részt. Mert a szabadságot, magyarok, ki lehet vívni valahogy azzal, ha sokan meghalnak érte, de megőrizni csak akkor lehet, ha minden ember, aki életben maradt, élni is tud ám érette, napról-napra, kemény munkával és tiszta becsülettel.”
Kautzky Armand a veretes szavak után, színészi tehetségének másik oldalát, énektudását is megmutatta, s a közönséget is éneklésre hívta.
Az előadásokat követően beszélgetésre került sor a vendégekkel, akik immár kötetlen formában, de mégis nagy komolysággal válaszoltak a hallgatóság soraiból elhangzó kérdésekre.
Az estét Pásztor István, a Lorátffy Zsuzsanna a Bodrogköz Fejlesztéséért Társulás elnöke zárta. Megköszönte a vendégek Királyhelmecre látogatását, s egyben invitálta a jelenlévőket a Szent István napok Bodrogközben programsorozat következő eseményére, amelyre augusztus 19-én kerül sor, amikor a Magyar Országgyűlés elnöke, Dr. Kövér László látogat el Bodrogköz központjába, hogy a Szent István szobornál emlékezzen az államalapítóra. Szintén aznap este a budapesti Új Színház előadásában Kodolányi János Földindulás című darabját tekinthetik meg a királyhelmeci Művelődési Központban. Bővebben ITT>>>.

További fényképek Képgalériánkban ITT>>>
{phocagallery view=category|categoryid=1161|limitstart=0|limitcount=0|type=1}

Molnár Valéria, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”41168″}