42365

Robert Kaliňák belügyminiszter arrogáns választ adott a parlamentben arra a kérdésre, hogy Pered miért nem kaphatja vissza a népszavazással is támogatott eredeti nevét.
Kaliňákot a parlamentben Érsek Árpád (Most-Híd) interpellálta. A belügyminiszter szerint “a Balaton sem lesz Blatenské jazero” és kész. Nyomatékosította azzal is, hogy “Bratislava sem lesz Pozsony”. Arra már nem tért ki, hogy erről vonatkozóan nem döntöttek érvényes népszavazáson. Szerinte a törvény kimondja, a települések elnevezésének államnyelvűeknek, tehát szlovák nyelvűeknek kell lenniük. A peredi népszavazást viszont az érvényes törvényekkel szembenállónak minősítette.
Ladislav Papp vágsellyei járásparancsnok a regionális Krea televíziónak nyilatkozva kilátásba helyezte a “Tešedíkovo” táblát “Peredre” cserélők büntetőjogi felelősségre vonását. Elmondta, a bűnvádi feljelentés ismeretlen elkövetők ellen már meg is történt. Mint ismeretes, a Kétnyelvű Dél-Szlovákiáért mozgalom aktivistái a helyi népszavazásnak megfelelő táblára cserélték a falura erőszakolt szlovák elnevezésű táblát – mellyel a rendőrfőnök szerint 300 eurós kárt okoztak, és ez szerinte 6 hónaptól két évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.

Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”42327,42193,42149,42353″}