42133

Az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága (NÖB) támogatja az október 27-én tartandó Székelyek Nagy Menetelése rendezvényt. Felvidéken szimpátiatüntetést tartanak.
Berényi József, a Magyar Közösség Pártja elnöke azt mondta: szimpátiával figyelik a megmozdulást, amit fordulópontnak tartanak az autonómiáért folytatott küzdelmükben. Legalább három helyen – Dunaszerdahelyen, Párkányon és egy kelet-szlovákiai helyszínen – szimpátiatüntetést tartanak egyidejűleg, és várhatóan levélben fordulnak a román miniszterelnökhöz az autonómia kérdésében. 
Ha öt-tíz éven belül nem sikerül előrelépést elérni, akkor a megszűnés szélére kerülnek ezek a közösségek – figyelmeztetett Berényi.

A Magyar Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága október 15-én tanácskozott. A budapesti ülésén egyhangúan fogadták a dokumentumot, melyben kiemelték: meggyőződésük, hogy az elérendő cél, az autonóm székelyföldi régió létrejötte megfelel a szubszidiaritás európai elvének, amelyet több Európa Tanács által kiadott dokumentum is kifejez és az Európai Unió számos országában működik.
A bizottság ismét kinyilatkoztatja, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel támogatja a szomszédos országokban élő magyar nemzeti közösségeknek az európai gyakorlattal összhangban lévő autonómiatörekvéseit – áll a nyilatkozatban.

László Lajos, a Székelyföld Társaság titkára kiemelte: kérést fogalmaznak meg mindenki felé, és ezt az ügyet össznemzeti és pártok feletti ügyként kezelik. A SZNT vár és hív mindenkit, hogy támogassa a kezdeményezést – tette hozzá.
Varga László (KDNP) egy választópolgár megkeresése nyomán felvetette, hogy az érintettek kezdeményezzék, szólaljanak meg a harangok is a tüntetés időpontjában.
Szávay István (Jobbik) azt mondta: kezdettől fogva támogatják a SZNT törekvését a témában, és szimpatizánsaik ott lesznek a rendezvényeken. Csóti György (Fidesz) szerint a megmozdulás sorsdöntő momentum lehet az autonómia-törekvések folyamatában, és a sikere nagyon fontos. Teljes körű összefogást és részvételt szorgalmazott.

42133 1
A Székely Nemzeti Tanács augusztus elején jelentette be, hogy október 27-én a székelyek “nagy menetelésével” kíván nyomatékot adni az egységes, önálló, autonóm Székelyföld követelésének. A terv szerint a Brassót Bákóval összekötő 11-es országút székelyföldi szakaszán a déli haragszó után 11 településről és egy útkereszteződéstől indulnak el székely zászlós menetoszlopok a szomszédos települések felé, amelyek – egymással szembetalálkozván – 45 kilométeres összefüggő oszlopot alakítanak ki. A meneten felvidékiek is részt vesznek.
MTI nyomán Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”42031″}