42539h

Voltak korok, amikor az ólomüvegből készült műalkotások – térelválasztók, asztali lámpák, csillárok, festett ablaküvegek, tükrök, bútorbetétek és ki tudná felsorolni, hogy még mi minden – a tehetősebb középosztály hétköznapjainak megszokott tárgyai voltak, és persze még régebbi időkben egy-egy katedrális ablakai is bibliai jeleneteket, szenteket ábrázoló ólomüvegből készültek.
A 19. század utolsó évtizedében és a századforduló táján virágkorát élő szecesszió (valamint néhány évtizeddel később az abból merítő, arra is építő art decó) kedvelve az ízlésesen összeválogatott színeket és díszítő elemeket ugyancsak sűrűn alkalmazta az ólomüveget is. Néhányan tájainkon is ezt a hagyományt igyekeznek ma feleleveníteni és korszerű stíluselemeket beépítve megújítani az ólomüveg alkalmazásának a technikáját. Augusztusban a felbári Soós Csilla magyar női szenteket ábrázoló ólomüvegablakokat álmodott a felújított tejfalui kápolnába, és bár ő maga is fiatal még, már tanítványa is van a komáromi Morvay Krisztina személyében, aki november 7-én édesapjával, Morvay Antallal közösen most a szlovák fővárosban mutatkozott be egy válogatással a Pozsonyi Casino tagjainak. A műveket és a két alkotót dr. Farkas Veronika művészettörténész, a komáromi Limes Galéria vezetője méltatta és egyúttal be is avatta a megjelenteket az ólomüveg titkaiba. Mint képgalériánkban is látható, az ólomüveg olykor egészen meghökkentő újításokra is ösztönzi az alkotót, aki eközben nem tud vagy talán nem is akar elszakadni a már jól bevált megoldásoktól sem. A kiállított munkák előreláthatóan 2013. november 21-ig lesznek láthatók a Pozsonyi Casinóban.

Képgalériánk itt tekinthető meg.

Lacza Tihamér/Felvidék.ma