Advent negyedik vasárnapján Budapesten, a Városháza parkban gyújtották meg a Magyarok Gyertyáját. Elkészítéséhez ötezer darab gyertyát használták fel, amelyhez a Kárpát-medence különböző pontjairól is hozzájárultak.
Magyarország különböző tájairól, a szomszédos államokból, Felvidéki több településéről is – köztük a Balogvölgyéről, valamint Svédországból és Németországból is küldtek adományként gyertyákat.
A Magyarok Gyertyáját Beran Ferenc pápai káplán áldotta meg.
„Ha azt akarjuk, hogy ez a karácsony igazán szép legyen számunkra, akkor azt kell tennünk, hogy egymás számára kell széppé tenni, egymásra oda kell figyelni, nem csak nagy dolgokban, kis dolgokban is. El kell gördíteni szívünkből ezeket a belső akadályokat, bűnöket, nagyon sokszor az önzést, a hatalomvágyat, a dicsőségvágyat és nagyon sokszor a különféle előítéleteket is” – fogalmazott Beran Ferenc, a Budapest-Újlak Sarlós Boldogasszony Plébánia pápai káplánja.
Csomós István kultúráért felelős főpolgármester-helyettes és Berán Ferenc atya meggyújtotta a az ország legnagyobb adventi koszorúján a magyarok gyertyáját a budapesti Városház parkban december 22-én. A mintegy ötezer háztartási gyertya egybeolvasztásával megszülető 50 kilós viasztömb lángja a világ minden tájékán élő magyarok összetartozásának jeleként lobban fel.
A Deák térhez közeli helyszínen egy másik jótékonysági akció is indult. A „Fogadj örökbe egy karácsonyfát!” nevű jótékonysági akció keretében 70 rászoruló családnak ajándékoznak egy-egy fenyőt. Az első fát az ünnepség végén adták át.
Felvidék.ma
MTI Fotó: Kallos Bea
{iarelatednews articleid=”43006″}
14
Előző cikk