43238

A költő születésének 130. évfordulóján a Misztrál együttes Babits Mihály megzenésített verseiből adott ki CD-t.

A verséneklő együttesnek volt egy tematikus irányzata, amikor az volt a cél, hogy a magyar történelmet mutassák be versek által, de ez megváltozott, és a történelmet a költőkön keresztül mutatják be, kezdve Balassi Bálinttól, Dsida Jenőn, Janus Pannoniuson és most Babits Mihályon keresztül. „Erről szól a munkánk, hogy hogyan tudjuk bemutatni a XVI. vagy XIX. századot egy-egy költő művein keresztül a magunk eszközeivel. Végül is áttekintjük ezt a fél évezredet, ami a magyar költészetben jelen van” – mondják az együttes tagjai.
Hogy könnyű vagy nehéz volt-e olyan hatalmas életműből, mint Babitsé kiválasztani azokat a verseket, amelyek bemutatják a költőt és korát? – erre a kérdésre így válaszoltak: „Az elején nehéz volt, de ahogyan haladtunk előre, egyre könnyedebb lett, hiszen annyira rendben vannak ezek a versek, hogy egy fölösleges versszak sincs bennük.”
A verséneklésnek általában nagyobb a közönsége és a befogadó készség is nagyobb, mint a szavalás iránt, de ha az ember rákap az ízére, egyformán érdekes lehet. Nagyban befolyásolja az, hogy milyen módon adják elő a verset. Általában a diákság jobban szereti a zenét, ezáltal a megzenésített verseket is és közelebb kerül az irodalomhoz és a zenéhez is.
A sokféle hangszer is felkelti a figyelmet. Általában vannak hangszerek, amiket felismer a közönség, a gyerekek, de van, amire rákérdeznek az előadás végén, hogy milyen hangszerrel játszottak.
A Babits bemutató után Bécsbe utazott a zenekar, és az adventi időszakban több előadást is tartanak. Az adventet épp Babits Mihálytól a várakozás zsoltárával kezdik.
„Ez az elcsendesülés ideje, és ebben a zajos világban mindenkinek megadta a jó Isten a választás lehetőségét, hogy miként próbál elcsendesülni. Csak tudni kell választani, hogy nem megy be a boltba, hanem inkább sétál egyet a családjával. A versek olyanok, hogy az ember elgondolkozik rajtuk. „A magunk színeibe illusztráltuk ezeket a verseket, és tán eljön az az idő, amikor megkérdezhetjük a költőt, mit gondol ezekről a kiegészítésekről” – nyilatkozta a Misztrál.
Az együttes tagjai: Heinczinger Miklós – fúvós hangszerek, ének; Hoppál Mihály – nagybőgő, brácsa, hegedű, gitár; Pusztai Gábor – ütőhangszerek; Tóbisz Tinelli Tamás – gitárok, nagybőgő, ének (az együttes felvidéki tagja, Rimaszombatból); Török Máté – cselló, gitár, mandolin, koboz, ének; Csóka Sámuel – hangmérnök.
Az új album bemutatása alkalmából a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság c. műsorában hangzott el beszélgetés. További részletek a CD-ről ITT>>>.
Az adventi kocertekről ITT>>> tájékozódhatnak.

Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”35740,29405,40850″}