43615

Az ellenzéki Most-Híd párt újfent megpróbálja elérni a törvényhozásban, hogy azokon a településeken, ahol a törvény lehetőséget ad a kisebbségi nyelv hivatalos használatára, a vasútállomások és megállóhelyek neve a kisebbség nyelvén is fel legyen tüntetve. A párt tavaly már megpróbálta módosítani a kötöttpályákról szóló törvényt, sikertelenül.
Bugárék most azt indítványozzák, hogy a Közlekedési Hivatal törvényből eredően döntsön a vasútállomások és megállóhelyek kisebbségi nyelven történő megnevezéséről. A párt szerint valamennyi településen meg kellene ezt tenniük, ahol a kisebbségi nyelvhasználati törvény értelmében a kisebbség nyelve is használható a hivatalos érintkezésben, és a szóban forgó településnek van vasútállomása vagy megállóhelye. A javasolt változás mintegy 144 települést érintene.
Az indítvány szerint a Közlekedési Hivatal döntése alapján a vasút üzemeltetőjének a vasútállomások megnevezését a kisebbség nyelvén is fel kellene tüntetniük. „Az indítványban nem az üzemeltetett vasútállomások megnevezésének megváltoztatásáról van szó, hanem a szóban forgó vasútállomás kisebbség nyelvén történő kiegészítő megnevezéséről” – jelentették ki a párt képviselői. Az indítványban azt javasolják továbbá, hogy a kétnyelvű táblák elhelyezésével kapcsolatos valamennyi költséget az államháztartásból fedezzenek.
Bugárék – amint azt kijelentették – azért indítványozzák a törvénymódosítást, mert szeretnék a két szóban forgó törvényt összehangolni. A kisebbségi nyelvhasználati törvény ugyanis lehetővé teszi a kétnyelvű táblák elhelyezését, a kötöttpályákról szóló törvény értelmében viszont nem kötelező a kétnyelvű táblák elhelyezése.
A módosító indítvány beterjesztői 2014. június 1-jei hatállyal szeretnék a törvényt elfogadtatni. A parlamentnek a januári ülése során kellene a jogszabály-módosítást a programjára tűznie.

TASR nyomán dé, Felvidék.ma

 {iarelatednews articleid=”40030,40008,39994″}