A Magyar Kultúra Napján a budapesti Kárpát-haza Galériában nyílt meg a Nagy János szobrászművész munkásságát bemutató kiállítás, amely február 17-éig tekinthető meg. A megnyitó után a felvidéki szobrászművészt kérdeztük.
– Öt éve már, hogy Szlovákiában nem kapok munkát. Magyarországi megrendelőknek dolgozom, Szlovákiának fizetem az adót és most meghívtak Tatára. Úgy néz ki, hogy ott megfelelő helyen élhetnék, lakást, műtermet és galériát ígértek. És megrendelések is lesznek. A maradék életemben, úgy néz, lesz mit csinálnom – mondta Nagy János.
– Elköltözik Helembáról?
– Pici a ház, nem férek el benne, nem lehet ott nagyobb szobrokat se készíteni. Parasztház, amit ugyan átépítettem, de mégsem műterem.
– Tata megoldást jelentene?
– Igen, Tata megoldás lenne.
– Végül is a Duna másik oldalához nem messze van a város… A szlovákiai magyarság jelenlegi állapotát hogyan ábrázolná Nagy János?
– Félbevágott, kettéhasított szoborral. Mert a felvidéki magyarság nagy része elfáradt. Száz éve ki van téve mindenféle problémának és belefáradtak a magyarok. Ezt kihasználva a fáradt emberekre építettek egy új pártot. Az emberek meg azt mondják, hogy hagyjatok bennünket nyugton, békét, nyugalmat, csendet szeretnénk. A fiatalok kezdenek mozogni, de oda tapasztalat is kell. Úgyhogy most éppen sehol se vagyunk. Valami kezdődik, de hogy mi lesz belőle, nem tudom. Én állandóan foglalkozom ezzel. A kitelepítéssel, meg Esterházyval.
Azt szeretnénk, ha szentté avatnák és szeretnék egy nagy zarándokhelyet létesíteni neki Mírovban, ahol meghalt. És az ő lelki útmutatása szerint megmentené a társadalmat az erkölcsnek, jónak, a szépnek, az igaznak. Meg lehetne csinálni, mert az emberiség nagyobb része jó, becsületes és jót akar. Azt hiszem, támogatást is kapnánk.
A lengyelek biztosan támogatnák, a magyarok természetesen, a csehekkel se lenne nagy gond. A szlovákokkal viszont van egy kis gond, de ott vagyunk mi szlovákiai magyar állampolgárok, tehát Szlovákiában is megvan az a társadalmi réteg, amely ezt támogatná. Csak jó szervezés kellene hozzá, hatékonyabb, mint amilyennel egy szobrász rendelkezik.
A családot is meggyőztem, állami vezetők is benne lennének, mert hát ez mégiscsak a magyar kormánynak a vonala, hogy erkölcsileg is rendbe hozni a társadalmat és értékes életet lehetne élni, nem birkaéletet. Nem bérrabszolgának kellene lenni, hanem embernek. Ez volna az álmom.
Mírovban csinálnánk egy emlékművet, amit már kicsiben elkészítettem. És csinálnánk hozzá egy kálváriát is, ahol elmondanám, bemutatnám az ő lelkivilágát, az ő viszonyát Istenhez, Jézushoz, az erkölcshöz és a magyarsághoz. A kálvária pedig róla szólna, nem Jézusról.
Ez magyar kálvária lenne, mert őt előbb-utóbb szentté avatják. Mondom én a szlovákoknak, mire egy nép kihoz magából egy ilyen embert, ahhoz több száz év kell. Ezer évek kellenek. S ők ajándékba kapnának egy erkölcsös szentet, aki után mehetnek. Mert őt a börtönben mindenki szerette, mindenki tisztelte. Olyan ember volt, aki példát mutatott. Olyan, akit a 20. században, a 21. században követni lehet. Jó felé tudná vezetni az emberiséget, meg tudná menteni ettől a pénzes Lucifer-társadalomtól. Ez az álmom.
A Nagy János munkásságát bemutató, a Magyar Kultúra Napja alkalmából nyílt kiállítás megnyitójáról ITT>>>tudósítottunk.
Dormán László, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”22742,43735,43518,33655,39348″}
