43610

Január 15-én kezdődik és csaknem egy hónapig tart a szlovákiai alapiskolák leendő elsőseinek a beiratkozása. A pontos időpontról és helyszínről az egyes önkormányzatok, illetve iskolák maguk dönthetnek. A választás közösségünk jövőjéről szól.
Az elmúlt hetekben több regionális és országos méretű kampány készült annak érdekében, hogy a felvidéki magyar szülők kisiskolás korú gyermekeiket anyanyelvi iskolába írassák. Ilyen a Via Nova ICS már évek óta zajló beiratkozási körútja, amelynek célja a magyar szülők tájékoztatása és meggyőzése a magyar iskola előnyeiről. Az ifjúsági szervezet aktivistái azzal érveltek a szülőkkel való találkozások alkalmával, hogy ha megvonják gyermeküktől az anyanyelven való oktatás lehetőségét, azzal hátráltatják a fejlődését, letörhetik az önbizalmát, ez pedig a későbbi érvényesülését is gátolhatja.
Az elmúlt évek statisztikái alapján hozzávetőleg három és félezer magyar kisiskolák korú gyermeket írathatnak be felvidéki szülők magyar alapiskolába. Az, hogy ez a szám az utóbbi években nem csökkent, sőt csekély javulás is érzékelhető, az nem utolsó sorban a beiratkozási kampányoknak köszönhető.
Előfordult már az is, hogy valamivel több gyermek ült be az iskolapadba szeptemberben, mint ahányan a télen beiratkoztak. Ez örömteli, de így is lenne még min javítani, ugyanis sokakban makacsul él a téveszme, miszerint gyermeke jövőbeni boldogulását a szlovák iskola „garantálja”, mivel ott alaposabban elsajátíthatja az államnyelvet.
Pék László, a Szlovákia Magyar Pedagógusok Szövetségének (SZMPSZ) elnöke a Felvidék.mának elmondta: előre nem tudják megjósolni, hány gyermeket íratnak majd magyar alapiskolába, de a beiratkozások után minden évben összesítik és nyilvánosságra hozzák a számokat. “A Rákóczi Szövetségtől ugyan tudjuk, hogy Karácsonyi Óvodai Programjuk során több, mint négyezer felvidéki kisiskolás korú gyermeknek készítettek ajándékcsomagot, de ezek nem releváns számok” – tette hozzá.
Pék szerint egy magyar szülőnek még csak döntenie sem kellene, hiszen az, hogy magyar iskolába íratják gyermekeiket, az a legtermészetesebb kell, legyen. Örömét fejezte ki ugyanakkor, hogy az utóbbi években azok a fiatalok álltak az egyes beiratkozási kampányok élére, akik maguk is kisiskolás korú gyermeket nevelnek, azaz érintve vannak a kérdésben. Úgy véli azért is lehetnek ezek az akciók sikeresek, mert általuk “korosztályok szólnak ugyanahhoz a korosztályhoz”.

Ne feledjük: a beiratkozáskor igazolni kell a gyermek személyes adatait (vezeték- és keresztnevét, születési időpontját, helyét, születési számát, nemzetiségét, állampolgárságát, állandó lakhelyét) és a törvényes képviselők személyes adatait.
A gyermek pszichés, fizikai és szociális képességeit beszélgetés és egy sajátkészítésű rajz alapján az adott iskola pedagógusai mérik fel, akik egyéb kompetenciákat (a gyermek felismeri-e a színeket és a geometriai alakzatokat stb.) is vizsgálnak. Az iskola csak azt a gyermeket veheti fel leendő elsősei közé, aki a tanévkezdésig betölti a 6. életévét, és a képességei alapján iskolaérettnek bizonyul. Azonban az iskola igazgatója – a szülő kérése alapján – dönthet az iskolakezdés halasztásáról is.

Egy kis statisztika:
Az SZMPSZ honlapján elérhető az a táblázat, mely az utóbbi öt év beiratkozási adatait ismerteti. Ebből válogattunk.
A dunaszerdahelyi járás egyik legnagyobb iskolájának számító Vámbéry MTNY Alapiskolában az elmúlt öt év beiratkozási átlaga csaknem 75 beiratkozottat mutat. Az iskolába két évvel ezelőtt, 2012/2013-ban íratkozott be a legtöbb iskolás korú kisgyermek (94). Hasonló átlagot regisztrálhatunk (73,6) egy másik dunaszerdahelyi, a Szabó Gyula MTNY Alapiskolában is, amely korábban rendre megelőzte ebben a tekintetben a Vámbéryt. A járásban tavaly összesen 778-en íratkoztak magyar iskolákban, ami harminccal több mint a két évvel ezelőtti mutató.
A komáromi járásban három év után ismét hatszáz fölé kúszott a beiratottak száma, a járás nagy iskoláiban az elmúlt év mutatói a következők: Komárom – Eötvös utcai MTNY AI: 77, Munka utcai MTNY AI: 61, Jókai Mór MTNY AI: 46.
A lévai járásban az elmúlt öt évben mért 28,8-as illetve 23-as átlaggal nagy iskolának számít a zselízi valamint az ipolysági alapiskola.
Az érsekújvári Czuczor Gergely MTNY Alapiskolában átlagosan 43-an, az ország legnagyobb magyar alapiskolájának számító párkányi iskolában pedig csaknem 82-en jártak beiratkozáskor.
Kíváncsian várjuk a füleki eredményeket is. Itt az utóbbi években a város két iskolája együttesen kilencven körüli beiratkozottal számolhatott, az elmúlt két évben azonban 15-20-szal csökkent ez a szám.
A rimaszombati járásban tavaly összesen 445-en, a rozsnyóiban 100-an, a nagyrőceiben 106-an, a kassaiban 109-en, a nagymihályiban 115-en, a tőketerebesiben 180-an íratkoztak be magyar iskolákban.

LM, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”43576,43503,43496,43600″}