43444

Szlovák lapértesülések szerint az SDKÚ-DS-ből decemberben távozó Lucia Žitňanská után Pavol Frešo lehet a párt parlamenti frakciójának új vezetője. A posztot ideiglenesen Ivan Štefanec alelnök tölti be.

Mint ismert, Lucia Žitňanská, Miroslav Beblavý és Magda Vášáryová az SDKÚ-DS decemberi elnökségi ülésén jelentették be, távoznak a pártból. Döntésüket a jobboldali párt kiüresedésével, politikai ambícióinak súlytalanságával magyarázták. A három parlamenti képviselő távozása után az SDKÚ-DS frakciójának stabilitásra van szüksége, ezt pedig leginkább a párt elnöke tudná biztosítani – érvelnek a pártban azok, akik Frešo szeretnék a frakcióvezetői pozícióban látni. Az SDKÚ-DS elnöke azonban nem kívánt reagálni a sajtóértesülésekre. Mint mondta, sem a Központi Tanács ülésén, sem máshol nem találkozott ezekkel a híresztelésekkel. „A kérdésben a frakciónak kell döntenie, ha mégis sor kerülne erre, azt csak átmeneti, konszolidációs megoldásnak tudnám elképzelni” – fogalmazott az SDKÚ-DS elnöke hozzátéve: a decemberi események után valóban szükség van a párt parlamenti frakciójának stabilizálására.
A jobboldali párt – a kilépések után – nyolc tagú frakcióval rendelkezik. Frešo így a szlovák parlament legkisebb képviselői csoportját vezetné.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”43375,43184,42559,41822,40946″}