44299

Az iskola mellett működő szülői szövetség kezdeményezésére idén március 1-jén immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre a farsangi batyusbál Tornagörgőn, melynek elsődleges célja az iskola, valamint diákjainak támogatása.

A bál nagyszerű alkalom a szülők, pedagógusok és iskolabarátok gyümölcsöző viszonyának az elmélyítésére, hiszen kötetlen formában, kellemes hangulatban szórakozhatnak, miközben támogatják is a kisiskolát. A Via Nova Ifjúsági Csoport Rozsnyói Járási Szervezetének tagjai idén nem csak résztvevői lesznek a bálnak, hanem külön támogatásban is részesítik az iskolát. „Szeretnénk mi is hozzájárulni a magyar kisiskolák támogatásához, hiszen az anyanyelven történő oktatás megmaradásunk egyik alapja. A beiratkozási országos kampányban még nem jeleskedünk, ezért döntöttünk úgy, hogy minden évben valamelyik magyar kisiskolát fogjuk támogatni” – nyilatkozta portálunknak Susányi Mária, az Ics országos elnökségének tagja.
Az intézmény fenntartója Tornagörgő község önkormányzata. Az iskolában két magyar és egy szlovák nyelvű osztály működik, melyet összesen 33 tanuló látogat. A tavalyi évhez képest létszámuk négy diákkal növekedett: kilenc magyar és egy szlovák elsőst írattak be, így a 2014/15-ös tanévben a gyermekek létszáma 32 lesz. A diákokat szakképzett pedagógusok oktatják és nevelik az intézményben, ahol a katolikus és református vallási nevelés is biztosítva van a gyermekek számára. A napközi otthon szerves része az iskolának, ezt bizonyítja az is, hogy minden egyes tanuló látogatja.
A tavalyi évben ünnepelték az iskola fennállásának 40. évfordulóját. Ez alkalomból felejthetetlen ünnepséget, ünnepi műsort rendeztek az iskola volt és jelenlegi alkalmazottjai, illetve a falu lakossága számára. „Iskolánk az utóbbi időben nagy változáson ment keresztül, hisz pályázati forrásokból, és az előző évek spórolásaiból, amikor még több diákunk volt, állandóan szépítettük, újítottuk külső és belső terét is. Számos új segédeszköz használata biztosítja a pedagógusok és tanulók számára a tananyag egyszerűbb elsajátítását. Osztályainkat modern bútorok, műanyag ablakok, új táblák, katedrák ékesítik. Az elmúlt iskolai évben a gyermekek számára gimnasztikai teremnek alakítottuk át a volt tanítói lakást. Udvarunkon nagyon szép felújított fajátszótér áll a gyermekek rendelkezésére. Pedagógusaink elsődleges célja a gyermekek életre való felkészítése, a megfelelő tudás biztosítása, hogy gyermekeink megállják helyüket a felsőbb évfolyamokban is. Elmondhatjuk, hogy iskolánk pedagógusai aktívan részt vállalnak az oktató-nevelő munka iskolai és azon kívüli tevékenységeiben is. Kisiskolánk számos rendezvényen, versenyeken vesz részt. Rendszeresen bekacsolódtunk a Lakitelken megrendezésre kerülő „Kárpátaljai kisiskolák” levelezős versenyébe, amely nyelvtan és matematikai fordulóból áll. Már két alkalommal hoztunk el erről a nevezetes nemzetközi versenyről az első díjat. A Tompa Mihály vers és prózamondó verseny aktív résztvevői vagyunk, ahol tanulóink szintén az országos döntőig jutnak. A tehetség felfedezése, ápolása és annak továbbfejlesztése elsődleges szempont kisiskolánk számára” – tudtuk meg Porubán Renáta igazgatónőtől.
A tanfelügyelet komplex értékelése alapján idén a tornagörgői kisiskola országos szinten a 8. helyen áll. Az iskola programjához tartozik az egészséges életmód biztosítása is, a néphagyomány megőrzése a természeti kincsek feltárása és megtekintése. A gyerekek néptáncot is tanulhatnak, a foglalkozásokon népi mondókákkal és népi gyerekjátékokkal is megismerkedhetnek. Nagy hangsúlyt fektetnek az egészséges életmódra is. Éves tervük tartalmazza azon programok megrendezését, amelyek hozzájárulnak az egészséges életmód kialakításához. Diákjaiknak továbbá rendszeres színházlátogatást biztosítanak. „Nagy örömmel mondhatjuk el, hogy ebben az évben a Thália színházba bérletet vásároltunk és ez azt jelenti, hogy három alkalommal megyünk színházba. Novemberben a „Bumba”, februárban az „Eltáncolt cipellők” és májusban „Az égigérő fa” c. előadást tekinthetjük meg” – mondta portálunknak az igazgatónő.
Az iskola hagyományos rendezvényei közé sorolható: a töklámpások készítése, a Mikulás és karácsonyi műsor, a farsangi mulatság, a húsvéti, karácsonyi játszóház, a gyermeknapi ünnepség – ahol tűzoltó és rendőrségi bemutató, sportjátékok, versenyek, meseszínház, gyerek diszkó várja a játszani, versenyezni vágyó gyerekeket.
„Köszönet illeti a szűlőket is, akik aktívan segítik munkánkat, valamint Tornagörgő község önkormányzatát, hiszen az ő közös munkájuk nélkül nem lehetne ilyen sikeres az iskolánk” – jelentette ki az igazgatónő.
A Farsangi Batyusbál részletei eseménynaptárunkban: ITT>>>.

BB/Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”41853″}