44594 1

Kassa után Rimaszombatban a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Tudományos Gyűjteményeinek épületében is megtekinthető a „Megújuló épített örökség – értékmentés a Kárpát-medencében” című kiállítás. A Teleki László Alapítvány és a Magyarság Háza közös kiállítása a Kárpát-medencében 1999–2012 között a Magyar Kormány támogatásával megújult magyar vonatkozású építészeti örökséget kívánja bemutatni.
A kiállítást Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke és Langerné Victor Katalin, a Magyarság Háza igazgatója nyitotta meg.
Az első látogatókat Dr. Diószegi László a Teleki László Alapítvány igazgatója vezette körbe az egyes termeken. A Teleki László Alapítvány által koordinált program keretén belül több tucat műemlék templom és középület újulhatott meg. A kiállítás az egyes paneleket régiók szerint csoportosítva fényképekkel illusztrálva mutat be néhányat a már megújult épületek közül. Megtalálható itt a Felvidékről többek között a bodrogszentesi református templom, a húbói református templom és harangláb, de ugyan úgy a borsi Rákóczi-várkastély megújulásának leírása.
A fényképes panelek mellett megtekinthető a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház és érseki palota három faragott kődíszének másolata és a huszti református templom fazsindelyes fiatornyának másolata is. Stark István és Varga Sándor mesteremberek jóvoltából az érdeklődők nem csak megtekinthették, hanem ki is próbálhatták a hasított fazsindely készítését.
A Megújuló épített örökség című kiállítás előzetes bejelentkezés alapján 2014. április 13-ig tekinthető a Tudományos Gyűjtemények épületében (Daxner utca 36, Rimaszombat).

Reformata, Felvidék.ma
Fotó: Reformata 

44594 244594 344594 4

{iarelatednews articleid=”44508,39110″}