44703

Daniel Lipšic, a NOVA elnöke szerint Robert Fico még a rendőrséget is felhasználja a választási kampányához Andrej Kiska lejaratására. Lipšic szerint ugyanis a kerületi rendőrkapitányságok olyan utasítást küldtek a járásokra, amelynek értelmében a rendőröknek azt kellett megállapítaniuk, hogy a meghatározott időszakban előfordult öngyilkosságokat a nem banki társaságok csődje motiválta-e. Köztudott, hogy Andrej Kiska köztársaságielnök-jelöltnek a múltban olyan cégei voltak, amelyek részletfizetési lehetőségeket nyújtottak az áruvásárlás során.
A járási rendőrkapitányságoknak egy nap leforgása alatt kellett információt szolgáltatniuk arról, mi motiválta a szóban forgó öngyilkosságokat. Lipšic szerint Fico nem átallja a rendőrséget is felhasználni a győzelem érdekében a köztársaságielnök-kampányára. A NOVA elnöke szerint az emberi tragédiákat felhasználni a kampány során morbid dolog. „Hányingerem van ettől” – jelentette ki Lipšic, aki szerint Fico attól fél, hogy elveszíti a választást, vagyis nem lesz köztársasági elnöki mentelmi joga, és bíróság elé állítják. „A rendőrség ilyen mérvű kihasználására még a Mečiar-kormány idején sem került sor” – mondta Lipšic, aki szerint az információ kikérése a rendőrségtől a gyávaság jele.
Robert Kaliňák belügyminiszter azonban tagadja Lipšic állításait. „Ha egy képviselő ilyesvalamit állít, akkor nem tudja, hogyan működik a rendőrség, vagy maga is ludas” – jelentette ki Kaliňák, aki a szóban forgó levelet azzal indokolja, hogy csupán a szokásos statisztikai mutatók megállapításáról van szó, amelyet mindig az éppen aktuális témával kapcsolatban végeznek – most éppen a tisztességtelen kereskedők tevékenységével foglalkoznak.
Kaliňák szerint azonban abban az időszakban, amelyről a rendőröktől információkat kértek, az illető, „akiről szó lehetne ennek kapcsán”, nem volt már az eredeti cégeiben. A levélben a tisztességtelen kereskedőkre és a nem banki társaságokra, mint a BMG, a Horizont vagy a Drukos kérdeztek rá. Az egynapos határidő Kaliňák szerint valószínűleg a kerületi ülésükkel függ össze. „Vannak információk, amelyeket 24 vagy 48 órán belül kérünk” – jelentette ki a miniszter.
A Bűnügyi Rendőrség szerdai kerületi üléséről szóló értesülést a rendőr-főkapitányság szóvivője is megerősítette, aki szerint az ülés témája egyebek mellett az elhalálozások lesznek, beleértve az öngyilkosságokat is, továbbá az adócsalási bűncselekmények kivizsgálása és felderítése, valamint az extrémizmus megnyilvánulásának problémája. A szóvivő szerint ehhez kellettek a kért adatok, és „Lipšic szavait ezért a rendőrség elleni megalapozatlan, alá nem támasztott értesülések alapján történt támadásnak tartják”.
Richard Sulík, az SaS elnöke szerint is mélyre süllyedt a köztársasági elnöki kampány. Amint azt az újságírók előtt kijelentette, felháborodott, mivel bebizonyosodott, hogy az Andrej Kiska ellen indított ízléstelen ellenkampány mögött a Smer-SD párt áll. „Disznóság ez Robert Ficótól” – mondta, s egyúttal arra kérte a polgárokat, hogy ne hagyják magukat az ellenkampánnyal befolyásolni, hogy ne ismétlődhessen meg Iveta Radičová öt évvel ezelőtti sikertelensége, amit szintén az ellene folytatott kampány okozott.
Az SaS-t azok az információk bőszítették fel, amelyeket szerdán a Sme napilap tett közzé, miszerint az államfőválasztás első fordulójában megjelent, Andrej Kiskát befeketítő szórólapok mögött egy olyan garázscég áll, amelytől a Smer-SD-hez vezetnek a nyomok.
Közben megszólaltak a szcientológusok is, akik azt állítják, hogy Kiska nincs kapcsolatban sem a dianetikai, sem pedig a szcientológiai központokkal. A Közép- és Kelet-európai Szcientológiai Egyház szóvivője, Tamas-Feth Krisztina szerint nem egyedi, hogy a politikai kampányok során hamis híreket terjesztenek, de a szcientológiai szervezetek nem kapcsolódnak be a politikába.
Robert Fico kormányfő azonban azt állítja, ragaszkodik a kijelentéseihez, amit azzal támasztott alá, hogy Kiska egy olyan kiadóban adta ki a könyvét, amely közel áll a szcientológiai egyházhoz, amit Fico nemzetbiztonsági veszélyt jelentő szektának nevezett. Azt mondja, „a szcientológiai kapcsolat más országokban is nemzetbiztonsági veszélyt” jelent, s nem érti, hogyan lehetne valaki köztársasági elnök, aki a legtitkosabb iratokkal kerül kapcsolatba, és a fegyveres erők parancsnoka, ha egyszer kapcsolatban van a szcientológusokkal. Azt állítja, Andrej Kiska ma nem menne át a Nemzetbiztonsági Hivatal ellenőrzésén a szcientológiai kapcsolatai miatt, abban azonban nem lát problémát, hogy kormánya egy olyan céget támogatott több mint 200 ezer euróval, amelynek élén egy szcientológus áll.
Kiska tagadja, hogy bármi köze lenne a szcientológiai egyházhoz.

TASR nyomán dé, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”44681,44666,44636″}