45751

Május harmadik hetében a Szabad Újság – Akadémia, a hétvégi tudományos, oktatási magazin pénteken jelenik meg.
A tartalomból néhány ízelítő:
6-7. oldal
Sok a feltáratlan esemény múltunkban
Kétarcú volt a nemzetiségi politika a 20-as és a 30-as években
Nemrégiben jelent meg Az elfeledett aktivisták – Kormánypárti magyar politika az első Csehszlovák Köztársaságban című könyv. Mi motivált arra, hogy ezzel a korral és ezzel a témával foglalkozz? – kérdezték a könyv szerzőjétől, Simon Attilától.

8-9. oldal
Nem csak a vizsgákra kellene felkészíteni a diákokat
Az oktatás több országban prioritást élvez, a pedagógusokat megbecsülik, a színvonalas oktatást a jövő zálogának tekintik. Szlovákiában a tanítók alacsony fizetésért, és időnként méltatlan körülmények között végzik munkájukat. A hatalom gyakori törvény módosításai sem kedveznek az oktatásügynek. A Szabó Lászlót, a Magyar Közösség Pártjának oktatási alelnökét kérdezték.

10. oldal
Vissza a múltba?
Avagy központosít-e a minisztérium
A szlovák iskolaügyi minisztériumból gyakran hallani, változtatásokra van szükség a hatékony iskolaügy kialakítása érdekében. Ezzel zömében a szakemberek és a pedagógus társadalom is egyetért. De véleményük szerint a sok változtatás inkább árt, mint használ. Nem utolsósorban több intézkedés inkább visszalépés, előrelépés helyett.

11. oldal
Szorosabb együttműködésre van szükség
Tisztújító közgyűlést tartott a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége
A hétvégén Rimaszombatban tartotta XII. Országos Közgyűlését a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, amelyen alapszabályzatot módosítottak, új tisztviselőket választottak – Jókai Tibor lett az SZMPSZ új elnöke – és elfogadták az SZMPSZ 2014-2018-as időszakra vonatkozó programját.

24-25. oldal
Cikk a múltból
Felvidéki képeslapok
Folytatódik a régi Felvidéket bemutató sorozat. Ezúttal Bartal Sándor, szemeti önkormányzati képviselő albumából válogattak. Kaptak tőle egy érdekes cikket is, és mivel egy település életében nagy dolog a templom építése és szentelés, a cikket is megosztják kedves olvasóikkal. Továbbra is várják leveleiket, képeiket a neszmeritunde@szabadujsag.com címre.

A május 13-ai, keddi hétközi lap címoldala kiemeli „ Körösfő díszpolgára lett Tamás Ilonka néni” című írását: „Nagy megdöbbenéssel vették tudomásul többen is, hogy a szlovák kormány képes volt megfosztani egy száz éves hölgyet állampolgárságától, mert felvette a magyar állampolgárságot. Az erdélyi, kalotaszegi Körösfő önkormányzata ezért díszpolgári címet adományozott a nyugdíjas pedagógusnak, és átadták neki a település kulcsát.”
A lap másik kiemelt írása a „Csak vasárnap éjszaka várhatók eredmények”, mely a jövő heti, május 24-ei európai parlamenti választásokkal foglalkozik. A választási szabályok szerint, amíg be nem zár az utolsó szavazó helyiség, nem hozhatják nyilvánosságra az eredményeket, ezért hivatalos végeredményre május 25-én, vasárnap éjfélig várni kell.”45751 1
A május 15-ei, csütörtöki hétközi lap szintén foglalkozik a május 24-ei európai parlamenti választásokkal „Javításra szorul az Európa Unió is” címmel. A tartalomajánlatból megtudhatjuk, hogy az európai parlamenti választásokon 29 párt indul. A Magyar Közösség Pártja listáján számos fiatal jelölt szerepel, köztük Horony Ákos jogász is. A vele készített írásból megtudhatjuk, hogy vélemény szerint miért előnyös, hogy az Európai Unió tagja lett Szlovákia.
Másik kiemelt írás a címlapról: „A romaügyi kormánybiztos szerint van munka”. Peter Polák romaügyi kormánybiztos szerint elegendő munka van a romák számára, csak a polgármestereknek kell ügyesebben keresniük. A jövőben a szociális segélyért ugyanis dolgozni kell majd. A tartósan munkanélküliek nyártól csak akkor kaphatnak segélyt, ha azt ledolgozzák.
Érdemes még elolvasni az interjút Pomichal Mária rendezővel, A Himalájában elveszett zselízi kalandor, Princzkel Tamásról készült írást és Európai Gólyafalu lett Buzita – 15 fészket óv a nagyközség.
Keresse a Szabad Újság hétközi és hétvégi számait az újságárusoknál.

45751 2 
Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”45647,45502,45385,45238,45082,”}