45747

Ha Oroszország ellen megszületnek a komoly gazdasági szankciók, az veszélybe sodorhatja Szlovákia áramellátását is, hangzott el kedden, május 13-án a parlament védelmi bizottságában. Atomenergetikai iparunk ugyanis teljes egészében az orosz fűtőanyagtól függ.
Szlovákia villanyáram-szükségletének több mint felét a Jaslovské Bohunice-i és a mohi atomerőműben állítja elő, a radioaktív fűtőanyagot pedig kizárólag Oroszországból importálja. Tomáš Malatinský gazdasági miniszter az említett bizottság ülésén arra hívta fel a figyelmet, hogyha az esetleges árukiviteli szankciók miatt Moszkva bekeményít és válaszlépéseket tesz, előfordulhat, hogy leállítja az energiahordozók kivitelét is. A gáz és a kőolaj kérdése részben már megoldott, az atomerőművek fűtőanyag-stopja azonban egy éven belül súlyos gondot jelentene. Ezért sürgősen más források után kell nézni. A más országból történő behozatal azonban egyéb problémát is felvet: a fűtőtechnológiát is át kell alakítani, figyelmeztet a tárcavezető, rámutatva, hasonló problémával küzd minden európai állam, amely az orosz atomenergetikai technológiát alkalmazza. Példaként szolgálhat Ukrajna esete, amely még 2009-ben hozott döntést arról, hogy az egyik atomerőműben amerikai fűtőanyagot kezdenek használni. 2010-ben próbaüzemben meg is kezdődött a fűtőanyag berakása, azonban egy évvel később gondok jelentkeztek, miután a fűtőanyag-kazetták deformálódni kezdtek. Ez akkor aggodalmat keltett, miután kiderült, az új fűtőanyag biztonsága nem garantált.
Malatinský szerint a probléma megoldásán már egy közös európai stratégia keretében dolgoznak. A megoldás azonban nem olyan egyszerű, állítja Peter Baláž szakértő, aki szerint az átállás – optimista megközelítésben is – legalább két-három évet vesz igénybe. A fűtőanyagot szállító Roszatom minden nemzetközi kötelezettségét teljesíti, az esetleges Oroszország elleni gazdasági szankciók semmiképpen sem érintik a korábbi szerződéseket, hangsúlyozta pár hete Szergej Kirijenko, a társaság vezérigazgatója. „Jelen pillanatban nem reagálunk az egyes országokban a különböző politikusok részéről elhangzó nyilatkozatokra és kommentárokra. Partnereinkkel hosszú távú együttműködésre törekszünk. A terveinkben semmilyen változás nem történt, minden szerződésünket menetrend szerint teljesítjük”, mondta egy moszkvai szakmai konferencián. Kirijenko hangsúlyozta, hogy az atomenergetikai ipar számára a biztonság prioritást élvez, ezért kulcsfontosságú feltétel, hogy a döntéseket átgondolt technológiai és műszaki feltételek mentén hozzák meg és nem kívánatos, hogy a döntésekbe politikai aspektusok keveredjenek. „Amennyiben az atomenergetikában politikai szempontok mentén kezdenek döntéseket hozni, ez veszélyt jelent”, nyilatkozta a Roszatom vezetője.
Kérdés, a tervezett uniós gazdasági szankciókat követően, nem változik-e meg az ő, mint állami vállalat vezetőjének a véleménye is. Az elmúlt hónapok ugyanis bizonyították, Moszkva ígéreteiben bízni nem lehet, és nem is szabad.

BA, Felvidék.ma