45945

A Mikszáth Kálmán Társaság május 24-én a magyar író halálának 104. évfordulóján megemlékezést tart a budapesti Fiumei úti sírkertben.
Délelőtt 10.30 órától Mikszáth Kálmán sírja előtt a pászóti Mikszáth Kálmán Líceum diákjai megemlékező műsorral készülnek. Az ünnepi beszédet Csipka Rozália a társaság alapító tagja, a Pósa Lajos Emlékbizottság elnöke és a Siker Kiadó vezetője mondja.
Közreműködik unokája Bodnár Eliza, a Lágymányosi Bárdos Lajos Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium tanulója. Ezt követően a Mikszáth Kálmán Társaság tiszteletét teszi Pósa Lajos sírjánál is.
Déltől a Magyar Nemzeti Múzeum Pollack Csarnokában lesz az üdvözlés és a köszöntés. Ezt követően a Társaság közgyűlése következik, amelyen az előző évi beszámolóról és pénzügyekről lesz szó. A gyűlés után a jelenlévők tájékoztatást kapnak a Magyar Nemzeti Múzeumról és az irodalomtörténeti gyűjtemény Mikszáth-anyagáról, majd megtekinthetik a múzeum gyűjteményeit.
A Mikszáth Kálmán Társaság 1993-ban, az ünnepi könyvhéten jött létre, azóta folyamatosan működik. Az akkor még létező Mikszáth Kiadó vezetői találták ki, hogy egyfajta kiadói baráti körként létezzen egy ilyen közösség. 1993. november 4-én a hivatalos megalakuláskor azonban már bővült az elképzelés és az alapszabályban már az egész Mikszáthi életmű védelmét, gazdagítását tűzték ki célul. Tagsága 350 fő körül mozog állandó jelleggel. Többsége Nógrád megyei, sokan vannak Budapestről, Romániából, Ausztriából, Svájcból, Hollandiából. A Társaság díszelnöke haláláig Sütő András író volt Marosvásárhelyről.
Évente három nagy rendezvényük van. Január 16-án tartják éves közgyűlésüket, ahová mindig egy-egy jeles Mikszáth vendéget is meghívnak. Május 28-a körül Budapesten, Mikszáth sírjánál gyűlnek össze ahol emlékműsort adnak és koszorúznak, majd megnézik Budapest valamelyik Mikszáth emlékhelyét. Október 13-án pedig Horpácson találkoznak, amikor Kálmán napon emlékeznek az íróra.
Jók a határon kívüli kapcsolataik is, mint Szklabonyával, az író szülőfalujával, Gleichenberggel, Mikszáth gyógyfürdőjével, a Pozsonyi Magyar Kultúra Múzeumával, Sepsiszentgyörgyön a Megyei Könyvtárral, a Palóc Társasággal Ipolyvarbón stb.
A Mikszáth Társaság tevékenysége folyamatos és egyenletes színvonalú. Tagjai közösségi munkájára épül és átfogja Nógrád megye értékeinek az egészét. Hatása nemcsak az országra, de a Kárpát-medencére is kiterjed.

Felvidék.ma