46871

Át kellene dolgoznia a külügyminisztériumnak a Szlovákia uniós tagságának tíz évét értékelő jelentést. A dokumentumból ugyanis nehezen olvasható ki, hogy hatékony volt-e az uniós alapok felhasználása, s hogy csökkentek-e a regionális különbségek az országban. A jelentés átdolgozását Simon Zsolt, a Most-Híd alelnöke javasolta.
„Az anyag nem megfelelően reagál arra, milyen uniós lehetőségek lettek kihasználva, illetve milyenek nem Szlovákia érdekében. Nem világos, hogy az uniós alapok teljesítették-e a küldetésüket. A regionális különbségek csökkentésére kaptuk azokat, arról viszont, hogy erre sor került el, nem szól a jelentés” – indokolta javaslatát Simon.
A jelentésben szó van arról, hogy Szlovákiának az elkövetkező években növelnie kell az uniós alapok kihasználtságának szintjét, főleg a tudomány és a kutatás, illetve a fejlesztés terén, de javítani kell a felhasználásuk átláthatóság is. Ennél fogva meg kell szüntetni az adminisztratív akadályokat, és az uniós alapok társfinanszírozási projektjeiről hatékonyabban kell tájékoztatni a nyilvánosságot.
Szlovákiának elemeznie kell az integráció további elmélyítésének javaslatait is, és meg kell gátolnia az euróövezet és az unió finanszírozási rendszerének stabilizálásával összefüggő költségek áthárítását az adófizető polgárokra.
A külügyminisztérium hangsúlyozza az uniós törvényekből eredő túlzott adminisztratív terhek megszüntetésének szükségességét is. Ugyanígy el kellene kerülni a jóváhagyott uniós jogszabály keretén felüli terjedelmes jogi előírások elfogadását is.

dé, Felvidék.ma