46500

A Varázskert 2014 című családi nap és turisztikai kiállítás keretében június 21-én, szombaton nyitja meg kapuit a Várhosszúréti Turisztikai Látogatóközpont a helyi Jozefína Panzióban.

A Gömöri Ifjúsági Társaság (GIT), a várhosszúréti Jozefína Panzió, a Buzgó-cseppkőbarlang Túravezető Szolgálata, valamint partnereik – a helyi múzeumok, turisztikai szolgáltatók, kézművesek, kistermelők, civil szervezetek, oktatási és egyéb intézmények – a Varázskert 2014 rendezvény során szeretnék közösen bemutatni, milyen látnivalókat, kikapcsolódási lehetőségeket nyújt Rozsnyó és környéke, valamint a Gömör-Tornai Karszt a helyi lakosoknak és az idelátogató turistáknak.
A reggel 9.00 órakor kezdődő ingyenes családi nap programjai párhuzamosan több helyszínen is zajlanak majd a Jozefína Panzió területén. A kertben kapnak helyet a kézművesek, kistermelők, gyermekprogramok, népi játékok, trambulin, íjászat, lovaglás, a Szlovák-karszt Nemzeti Park sátra és temészetesen az értékes díjakért folyó gulyásfőző verseny, csocsó- és röplabda bajnokság. Mint azt Kmotrik Péter, a Gömöri Ifjúsági Társaság elnöke elmondta, a versenyek győztesei a támogatóknak köszönhetően ingyenes szállást nyerhetnek a panzióban barlangi belépővel és íjász foglalkozással, továbbá romantikus vacsorát a rozsnyói Fekete Sasban, ajándékcsomagot, díjnyertes pálinkát és belépőt a Gombaszögi Nyári Tábor záró rendezvényére, a Szlovákiai Magyar Dal Napjára. A Varázskertben Farkas Gábor a gömöri fémöntészetet ismerteti gyakorlati bemutatóval egybekötött előadásán, a tornai alapiskolások Bódva Színjátszócsoportjának „A kő marad…” című darabja pedig a krasznahorkai várba vezeti a közönséget. A Rozsnyói Bányászati Múzeum sátrában Gabriela Kolesárová rozsnyói Meterciáról, Martin Kováč rovásírásról szóló előadása, valamint ásványmeghatározás és -bemutató várja a látogatókat, akik bányász szerszámok használatával kipróbálhatják a kézi kőfejtést is. A Pajtában 14 órakor kerül sor a turisztikai látogatóközpont ünnepélyes megnyitójára, ugyanitt Mgr. Mátéová Tímea és Prékop László jóvoltából vetített képes előadások kalauzolják el a közönséget a krasznahorkai várba és Lőrincz Adrián vezetésével egészen a Kaukázusba. A Pajtába érkezők megismerhetik a Terra Incognita Programot, később zenés műsor következik, majd este 8-tól az Otvor dvor polgári társulás és az Excalibur filmklub által létrehozott Sineklub Drázus projekt keretében levetített Parádé című film és kötetlen szórakozás zárja a Varázskert programját.
Az idén 15 éves Gömöri Ifjúsági Társaság (GIT) megalakulása óta foglalkozik táborok, turisztikai programok szervezésével, legfontosabb tevékenységei közé tartozik a Gömör-Tornai karszt természeti kincseinek, történelmi örökségének, hagyományainak, kulturális-társadalmi életének dokumentálása, bemutatása, népszerűsítése. A GIT mindezt mostanáig programjain és a 2011-ben létrehozott és azóta is sikeresen működtetett Rozsnyó-vidék kulturális-információs portálon keresztül valósította meg. A szervezet székhelyét Rozsnyóról néhány éve a hosszúréti Jozefína Panzióba tette át, ahol a Buzgó-cseppkőbarlang Túravezető Szolgálatának irodája is található. A panzió kedvező fekvése, a barlang és a község egyéb látnivalói miatt idelátogató turisták jelenléte adta a GIT-nek az ötletet a turisztikai látogatóközpont létrehozására. Több sikertelen pályázat után a panzió tulajdonosa, Parditka József úgy döntött, hogy a GIT önkénteseinek segítségével önerőből újítja fel a látogatóközpontnak helyet adó pajtát. A kezdeményezők végül a Kárpátok Alapítvány Kárpáti Vándorlás nevű pénzalapjából nyertek 800 eurós támogatást a központ berendezéséhez és megnyitásához. A június 21-én megnyitásra kerülő turisztikai látogatóközpont azzal a céllal alakult, hogy bemutassa és propagálja a Várhosszúréten, a Rozsnyói-katlanban, illetve a Gömör-Tornai Karsztban található természeti látványosságokat, kulturális-történelmi emlékeket és idegenforgalmi szolgáltatásokat. A központot – melyben turisztikai információszolgáltatás, a karsztvidék látnivalóit bemutató kiállítás, szóróanyagok, helyi kistermelők és kézművesek termékei várják a látogatókat –, a jövőben előadóterem, környezeti nevelési fogalalkozások, természeti iskola céljára is szeretnék hasznosítani.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”43790,40907″}