47293

Tizennegyedik alkalommal került megrendezésre Szőgyénben a Nemzetközi Képzőművésztábor, ahol tizenhat művész alkotott egy héten át. A tábor vezetője Kántor János esztergomi nyugalmazott tanár volt, aki nagyra értékelte, hogy az idei táborba nyolc fiatal alkotó érkezett, akik szívesen hallgatták meg az előadásokat és megszívlelték az idős mesterek tanácsait.
Hazai részről e tisztséget Lábik János, a párkányi 80 éves tájfestő töltötte be, akinek kerek évfordulója alkalmából kiadott könyvét is bemutatták az érdeklődő közönségnek.
Érkeztek alkotók a Vajdaságból, Erdélyből, Magyarországról és Kanadából. A hazai alkotók Morvaszentjánosról, Párkányból, Nagyölvedről érkeztek, de volt a tábornak helyi alkotója is.
Különféle technikákkal születtek a művek, úgymint ikonfestés, üveg kollázs, linómetszet, grafika, tus, olaj és akvarell, valamint fafaragás. Mindenki két alkotást ajándékozott a községnek, mely a helyi Kortárs Galériát gazdagítja.
A tábor Szlovákia Kulturális Minisztériumának támogatásával jött létre.
Az ünnepélyes záró kiállítás egyben a 7. Pató Pál Napok nyitórendezvénye volt.

Berényi Kornélia, Felvidék.ma
47293 147293 247293 347293 4