47516

Bár a 2008 óta fennálló világgazdasági válságot a szlovákiai bankok nagyobb nehézségek nélkül megúszták, ez nem jelenti azt, hogy a hazai pénzügyi szektor helyzete tartósan problémamentesnek mondható.
Épp ellenkezőleg, a jelenlegi helyzet egyrészt a magánosításnak és a megfelelő mentőintézkedéseknek, másrészt bizonyos pénzügyi szereplők ezredforduló tájékán bekövetkezett bukásának köszönhető.
A bankok korábbi kritikus helyzetének oka abban az ún. „vad magánosításban” keresendő, amelynek során a tulajdonosi körök, menedzserek sorait olyan személyekkel töltötték fel, akik nagy politikai befolyással, de alacsony szintű üzleti rátermettséggel rendelkeztek. Üzleti próbálkozásaikhoz folyamatos pénzügyi támogatást igényeltek, amelynek eredményeként a hitelek nagysága több milliárd szlovák koronára rúgott.
A TREND magazin elemezte az egyes bankok bukásának okait, melyből néhány adatot megosztanánk olvasóinkkal. Elsőként, 1999. december 3-án az AG Bank jelentett betétfizetési képtelenséget. A Szlovák Nemzeti Bank akkori vezetője, Marián Jusko a bank működési engedélyének bevonását fontos precedensnek minősítette.
A Szlovák Nemzeti Bank már szeptember végén eljárást indított hét problémásnak minősített bank ellen. A besztercebányai székhelyű AG Bank 1997-ben alakult az Agrobank szlovákiai fiókhálózatának átvételével, viszont két év múlva már félmilliárd szlovák korona (16,6 millió euró) veszteséget könyvelhetett el. A működési jogok bevonásakor Jusko reményét fejezte ki, hogy több bank már nem kerül csődeljárás alá. Sajnos tévedett.
Még 1999-ben kényszerigazgatás alá vonták a kassai székhelyű Ipari Bankot (Priemyselná banka). A többi intézménytől eltérően a Szlovák Takarékpénztár (Slovenská sporiteľňa) szimbolikusan egy koronáért felvásárolta aktíváit és passzíváit. Az eredeti elképzelések mások voltak: a részvényesi szerkezet átalakítása, részleges újjászervezés, majd a bank eladása egy stratégiai befektetőnek.
Idővel már csak két alternatíva maradt. A csődeljárással szemben a pénzügyi intézmény átvétele a kevésbé rossz lehetőség volt a Szlovák Takarékpénztár, az alkalmazottak, ügyfelek és hitelezők szemszögéből.
Annak ellenére, hogy az Ipari Bank nem rendelkezett megfelelő pénzügyi eszközökkel, ügyfeleinek nem kellett a Betétvédelmi Alaphoz fordulniuk.
Az AG Bankkal ellentétben a nagyforgalmú banki intézmények, mint a Szlovák Takarékpénztár (Slovenská sporiteľňa) vagy az Általános Hitelbank (VÚB) állami segítségért folyamodhatott, ami a készülő magánosításokkal volt összefüggésben.
Még 1999 decemberének második felében a pénzügyminisztérium megemelte az Általános Hitelbank (VÚB) alaptőkéjét 8,9 milliárd, a Szlovák Takarékpénztárét pedig 4,3 milliárd szlovák koronával, aminek köszönhetően az állam mindkét intézményben kétharmadot meghaladó tulajdonrészt szerzett. Fontos kiemelni, a tetemes hitelállomány átcsoportosítását a Konszolidációs Bankba (Konsolidačná banka), így a külföldi beruházók a későbbiekben már újjászervezett, „egészségesebb” intézményekhez jutottak.
Az ezredfordulón, 2000 áprilisában a szlovákiai pénzintézetek közül egy további tűnt el a süllyesztőben, mégpedig a Szlovák Kreditbank (Slovenská kreditná banka). Ez az intézmény finanszírozta egyebek mellett a komáromi hajógyárat, az árvai vasöntödét, a Chirana-Prema cégből kivált vállalkozókat, akik Marián Jančošek és František Hodorovský érdekeltségébe tartoztak. A bank szemet hunyt az említett cégek hiteltörlesztéseinek hiányosságai felett, miközben a fiókhálózatát tovább bővítette.
1999 és 2000 között kiderült, hogy a Szlovák Kreditbank kockázatos hiteleinek fedezésére legalább 2 milliárd szlovák koronára lenne szükség. A bank ügyfélkörébe tartozott egyebek között Pozsony városa, a Szlovák Garancia- és Fejlesztési Bank (Slovenská záručná a rozvojová banka), az akkori Szlovákia Nemzeti Vagyonának Magánosításáért Felelős Minisztérium, a Nemzeti Munkahivatal vagy a Kárpótlási Beruházási Alap.
Érdekességként megemlítjük, hogy František Hodorovský személye iránt a bankoknak a mai napig nincs bizalmuk. Amint a nevét tavaly nyáron összefüggésbe hozták a Doprastav céggel, a bankok a cég számláit zárolták.
Harmadikként a Közlekedési Bank (Dopravná banka) került bajba. A gondolat, hogy a közlekedési ágazat számára létrehozzanak egy specializált bankot, még 1990-ben, a volt ČSAD állami cég háza táján született. A bank viszont a kezdetektől a megszűnéséig folyamatosan halmozta a veszteségét, amely egyrészt a Mečiar-kormány egyes privatizálásban élenjáró tagjai finanszírozásának tudható be.
A Közlekedési Bank után egy évvel került a címlapokra a Devín Bank. Képviselői még az utolsó pillanatban is azt állították, hogy az alaptőke emelésére igényelt 3 milliárd korona a bank speciális számlájára érkezett. A Nemzeti Bank viszont megállapította, hogy a beruházó az utolsó 30 nap alatt többször változtatta tervét az alaptőke emeléséhez szükséges források bebiztosítását illetően, majd megállapította, hogy a források eredetét igazoló dokumentumok hamisak. A bank több mint egymilliárd szlovák korona veszteséggel (33 millió euró) zárt.
A Betétvédelmi Alap a négy csődbe jutott bank ügyfeleinek 660 millió eurót fizetett ki, amelyből az AG Bank ügyfelei 58 milliót, a Szlovák Garancia- és Hitelbank ügyfelei 143 milliót, a Közlekedési Bank ügyfelei 74 milliót és a Devín Bank ügyfelei 385 millió eurót kaptak kézhez. A kifizetésekhez az alapnak kölcsönhöz kellett folyamodnia. Ha a három legnagyobb hazai bank került volna hasonló helyzetbe, a kifizetéseknél sokkal nagyobb probléma merült volna fel.
Ha mindehhez hozzátesszük, hogy a bukott bankok veszteségeinek halmozásához a Szlovák Nemzeti Bank kivárása és eltúlzott bizalma is hozzájárult, az ügyfelek mindezt figyelmeztetésként foghatják fel.
Bár a betétek védelem, a bankok pedig ellenőrzés alatt állnak, és a pénzügyi szektort stabilizálták, nem szabadna a választásnál kizárólag a beígért kamat nagysága alapján döntenünk.

Forrás: http://financie.etrend.sk/osobne-financie/preco-padli-slovenske-banky.html
H
CS, Felvidék.ma