48062

Túlszárnyalta az előzetes várakozásokat a hetedik évfolyamába lépett utcai kosárlabda torna.
A versenyen harminc csapat vett részt. A három korkategóriákban (18-,18+ és 33+) zajló mérkőzések mellett egyéni versenyszámokra is sor került, mint az 1on1 (egy az egy ellen), zsákolóverseny valamint hárompontos dobó verseny.
„Remek tornát tudhatunk magunk mögött. Messze túlszárnyalta az elképzeléseinket a streetball torna idei évfolyama. Az előző napok kedvezőtlen időjárása ugyan kissé lelombozta a stábot, ám szerencsére megkönyörült rajtunk az ég és szombatra nyoma sem volt a depressziós időjárásnak. Örömünkre évről évre népszerűbb a harminchárom év felettiek kategóriája. Remélhetően jövőre még többen lépnek ki a komfortzónájukból az aszfaltra és mérik össze erejüket.” – nyilatkozta Tóth Péter szervező.
A tizennyolc év alatti korosztályban az első helyen a komáromi Street Fighters csapat végzett, második lett a Cool Cats Velencéről, és harmadik helyet a komáromi Dream Team szerezte meg.
A tizennyolc és harminchárom év közötti felnőttek kategóriájában első két helyen komáromi csapat végzett, a Mind1 az első és az 111 pedig a második helyen végzett, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára az AK47 elnevezésű (Pozsonyivánka, Pozsony, Gúta) csapat léphetett.
A harminchárom éven felülieknél a Mindenhun fáj nevű csapat szerezte meg az elsőséget, mögöttük végzett a gútai T-Rex Kentosaurus, a harmadik helyet pedig a nagysurányi Old Stars csapatának sikerült megszereznie. Az egyéni játékokban a hárompontos dobó versenyben a komáromi Németh László bizonyult a legjobbnak, zsákolós (slamdunk) bajnok lett a gútai Tóth Péter, míg az egy az egy ellen versenyszámban a budapesti Gáspár „Kirilenko” Botond győzött.
“A tornát körülbelül két hónap alatt készítettük elő a stábbal, így mire eljött a nagy nap, zökkenőmentesen sikerült lebonyolítani minden programot a tervezet szerint. A nap folyamán öt félpályán közel 100 mérkőzés zajlott. Hálás vagyok minden stábtagunknak az egész napos fáradhatatlan munkájáért. Hiszem, hogy a rendezvényre látogatók is jól érezték magukat és felejthetetlen élményekkel gazdagodtak ezen a napon! – nyilatkozta Forró Tibor főszervező.
Érdekes kísérőrendezvények színesítették a programot. Mintegy százhatvan fő próbálta ki a Skyshoot elnevezésű szabadesést, öt és tizenöt méter magasból ugráltak az érdeklődők. Katonai bemutatóval is érdekesebbé tették a Streetball tornát, hiszen a KVH Kamocsa rendezésében bemutatásra került a „Harc a szabadságért 2014″ elnevezésű II. világháborús játék, valamint korabeli orosz és német hadi fegyverzet és felszerelés is megtekinthető volt.
Borka Roland, Felvidék.ma