48140

Madách Imre szülőhelyén, Alsósztregován tartotta pénteken, augusztus 22-én elnökségi ülését a Magyar Közösség Pártja. Járásonként értékelték a helyhatósági választások előtti helyzetet, áttekintették, hol indíthat önálló jelöltet a párt, hol születhet együttműködés a Most-Híddal.
Az MKP arra törekszik, hogy a november 15-ei helyhatósági választásokon is folytassa sikeres szereplését, akárcsak a korábbi voksolásokon. „Természetesen a párt meg szeretné tartani a már meglévő pozíciót, illetve újabb polgármesteri, képviselői helyeket kíván szerezni” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Szigeti László, az MKP Országos Tanácsának elnöke.
Szigeti elmondta, áttekintették az egyes régiókban körvonalazódó lehetőségeket, de hozzátette, több helyen a helyi szervezetek még nem mondták ki a végső szót, s a jelölési folyamatban az ő szavuk a döntő.
Megvitatta az elnökség a Komáromban kialakuló összefogást is. „Az MKP elnöksége pozitívan viszonyul a fejleményekhez, tiszteletben tartja a helyi szervezet döntését, miszerint a Most-Híddal közös jelöltlistát állítanak. Egyértelműen látszik, hogy Komáromban a közösségi érdek került előtérbe, a város gyarapodását szem előtt tartva” – fogalmazott Szigeti.
Nem tartja kizártnak, hogy még más felvidéki városokban is hasonló együttműködés alakul ki a választások előtt.
Párkányban, Rimaszombatban, Rozsnyón, Nagykaposon még mérlegelik a helyzetet, helyenként intenzív tárgyalások folynak. A politikus szerint ami már most biztosnak látszik, hogy Dunaszerdahelyen, Nagymegyeren, Gútán, Királyhelmecen, Szepsiben és Füleken is önálló polgármesterjelöltet állít az MKP. De ismét csak hangsúlyozta, alulról építkező párt lévén, a döntés ez ügyben a helyi szervezetek kezében van.
Az elnökségi ülést követően a résztvevők megtekintették a kastélyt, és megkoszorúzták Madách Imre emlékhelyét.

BA, Felvidék.ma
48140 148140 248140 348140 448140 5