47980x

Még alig pihenték ki Zselízen a július végi nagysikerű EDDA musicalt, A KÖR-t, ám a nyár pörög tovább. Különböző szabadtéri bulikkal töltik ki a nagyobb rendezvények közti űrt az Amfiteáter nevű szabadtéri szórakozóhelyen Zselízen. Valamint máris folytatódik a felkészülés az augusztus végi nyárzáró fesztiválra, a Zselfesztre.
Az EDDA zenekarról szóló musicalt nagy érdeklődéssel fogadta a zselízi publikum, ami a művészeket is meghatotta. Pintér Tibor, rendező nagy elismeréssel beszélt az előadásról és a közönség befogadásáról, a helyszínt pedig kiválónak ítélte meg hasonló darabok bemutatására. Sőt akár lovasszínházi bemutatóra is, ezért a szervezőkkel meg is egyeztek, hogy a jövőben visszatérnek még Zselízre, és örömmel hoznák el akár a nagyhírű Honfoglalás darabját is.
A nyár utolsó nagyobb akciója augusztus utolsó hétvégéjén kerül megrendezésre itt, mely ismét a könnyedebb szórakozás jegyében fog zajlani. Ez lesz Zselíz első hivatalosan saját fesztiválja, a Zselfeszt. Napközben a városban nagy hagyományokra visszatekintő bográcsfőző verseny fogja a kilátogatók szórakozását biztosítani, a fiatalabb korosztálynak pedig Disneyland-es attrakciókkal kedveskednek majd.
A késődélutáni és esti szórakozásról helyi előadók mellett, elismert fellépők fognak gondoskodni. Színpadra lép a zselízi rock nagyágyúja, a Nautilus rock banda, a karaoke koronázatlan királyának számító lekéri Nosztalgia énekcsoport, akik a legismertebb slágerek megidézésében jeleskednek. De a színes zenei paletta jegyében nem hiányozhat a mulatós zene sem a repertoárból, ezért kézenfekvő választásként a helyi Rikkony zenekar fog élménygazdag koncertet adni.
Ám kétségtelenül a legnagyobb produkciója a fesztiválnak a Mágnás Miska operettgála lesz, a Budapesti Bulvárszínház – Fogi Színház – vendégelőadásában. Valamint, hogy a diszkózene kedvelőinek igénye is ki legyen elégítve, a szombati napon Bárány Attila fog a DJ pult mögött játszani. Ezen felül színpadra lépnek még többek közt a Na dosah, a Gilotin, a Kiss Forever, az Elán Forever zenekarok is.
Ezen túlmenően már folynak az előkészületek az évről évre nagyobb szabású városi napok megszervezésére is, ami immár hagyományosan szintén a városi amfiteátrumon lesz megtartva. A teljesség igénye nélkül itt olyan neves fellépők lesznek, mint pl. a helyi kötődéssel is rendelkező feltörekvő metálzenekar, a MadDogX, de ott lesz Robo Opatovský és az Érsekújvári Rockszínpad előadásában a Graese is. A stand up világába az Esti Showder egyik nagy nevettetője, Dombóvári István kalauzolja el a közönséget. Fő műsorszámnak pedig Matyi és a Hegedűs mellett a Neoton Família fog fellépni. Tekintettel, hogy mindez csak szeptember közepén esedékes, az esetleges változás jogát a szervezők egyelőre fenntartják.

tsák, Felvidék.Ma
{iarelatednews articleid=”47167,46340,46532,46915,47909″}