47653

Rövidesen tizenötmillió euró kerül szétosztásra, ez az összeg üvegházak és fóliasátrak építésére, modernizálására fordítható, beleértve a gépparkba történő beruházást is. Pozsony megye számára ebből mindössze egymilliót különítettek el – tudhatjuk meg az aktuality.sk hírportál anyagából.
Egy projektre az egyéni gazdálkodó, illetve az agrárvállalat 3 ezertől – 1,5 millió euróig terjedő támogatást kaphat. A Mezőgazdasági Kifizetési Ügynökség (PPA) felhívására augusztus 8-a és szeptember 19-e között várják a kérelmeket a projekttel, illetve a szükséges mellékletekkel együtt. Az uniós alapokból és az állami költségvetésből igénybe vehető támogatások mellett még  a 2007-2013-as programozási időszakra érvényes SzK Vidékfejlesztési Program (Mezőgazdasági üzemek modernizálása intézkedés) forrásai is részben rendelkezésre állnak. 
A támogatás igénybe vehető felújítási munkálatokra, gyümölcsösök, ültetvények modernizálására, ideértve a technológia és géppark fejlesztését, épületek építését, továbbá a gyümölcs, zöldség, szőlő, gyógynövények, étkezési burgonya betakarítására és tárolására szolgáló technológia és gépek felújítására. Ezenkívül támogatás igényelhető növényvédő szerekre, valamint műtrágya  és természetes trágya kijuttatására szolgáló gépekre is.
A Pozsony megyén kívüli hátrányos helyzetű régiókban tevékenykedő agrárvállalkozó a költségek 50 százalékára igényelhet támogatást, a másik felét önerőből kell fedeznie. A többi régióban a gazdák 40 százaléknyi támogatást kaphatnak, 60 százalékot saját maguknak kell fedezniük.
A kérelmező abban az esetben igényelheti a hátrányos helyzetű területekre vonatkozó magasabb arányú támogatást, ha az általa megművelt mezőgazdasági területnek több mint a fele található hátrányosnak minősített térségben, függetlenül attól, hogy a támogatást építési célra, modernizálásra, illetve műszaki eszközök felújítására szeretné fordítani.

aktuality.sk nyomán HCS, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”47637,47615,47528″}