Mint azt már előzetesen jeleztük, a Füleki Vármúzeumban (Bebek-torony) szeptember 19-én két új kiállítás nyílt meg. A Zsembera József és Homoki Gyula magángyűjteményéből összeállított „Miniatűr történelem – ólomkatonák az ókortól a második világháborúig” című több mint 7000 darab apró figurából összeállított tárlat a régi korok katonaéletébe viszi el a látogatót.. A téma iránt érdeklődők, gyűjtők vásárolhattak is ólomkatonákat.
A „Vayszada+8 – Fülek és Losonc 55 év távlatából” című kiállítás Vayszada (Vajszada) Károly 40 korabeli, Füleken és Losoncon készített fényképét, valamint 8 füleki és losonci fényképész által készített „mai” változatukat mutatja be.
A kiállításokat Agócs Attila, a Füleki Vármúzeum igazgatója, valamint Varga János, a Fortepan online fotóarchívum munkatársa nyitotta meg. A fényképkiállítás részét képezi három vitrinben bemutatott tárgyi bemutató is, amelyen korabeli fényképezőgépek és eszközök láthatóak, közöttük olyanok is, amelyekhez hasonlókkal Vayszada Károly is fényképezett.
Varga János a Felvidék.ma-nak elmondta: „Vayszada Károly képeivel úgy futottam össze, hogy én szkennelek a Fortepannak, tehát nem az oldal szerkesztésében veszek részt, hanem a digitalizálásban. A fényképek 6×6-os negatívjait Tamási Miklóstól kaptam meg. Nagy élvezettel dolgoztam fel, mert egy csodálatos világ tárult fel előttem. A szkennelés egy favágómunka, hosszadalmas, unalmas, de ezt élvezet volt csinálni. Olyan képek jöttek elő, amire az ember csak úgy rácsodálkozott.
Vayszada nagyon jó technikával dolgozik, maximálisan kihasználja a tüköraknás gép lehetőségeit abban, hogy az életből ellesett képeket készítsen. A Fortepan oldalon jelenleg megtalálható anyag csak egy töredéke annak, ami Vayszada Károly fotós életművének tekinthető. Fog ez még bővülni, mert az adományozó (Zsanda Zsolt – P.J.) folyamatosan bővíti a Fortepannak átadott anyagot, és azt mi folyamatosan dolgozzuk fel.
Maga a Fortepan olyan vállalkozás, amit minden résztvevője hobbiból csinál. Senki sem kap érte honoráriumot, hozzájárulást, sőt gyakran mi adunk az oldal fenntartásához anyagi forrásokat. Példának okáért én a saját pénzemből veszem meg a lombtalanítások alkalmával kidobott, ill. a különböző portálokon felkínált filmeket. Nagyon sok olyan anyag várakozik még bemutatásra, amely közérdeklődésre tarthat számot.
Az oldal nagy előnye, hogy számos hasonló tartalmú múzeumi oldallal szemben ez ingyenes. Egy múzeumba nem mehet be úgy senki, hogy nekem ez a kép kell, hogy felhasználjam, itt megteheti. Egyetlen dolgot kérünk, hogy tüntessék fel a forrást, a Fortepan logóját.
Az oldalunkról már sokszor használtak fel képeket, de Füleken először történt meg az, hogy az teljes egészében az oldalunkon talált fényképekből lett összeállítva. Úttörő vállalkozás, és nagy örömünkre szolgál.”
Vayszada Károly (1901-1977)
Harkácson (Gemerská Ves) született 1901. november 24-én. Édesapja Vajszada Zsigmond, akit korán elveszített. Édesanyja, Zsanda Mária 1905-től egyedül nevelte őt és az öccsét. Pelsőcön, majd Rozsnyón éltek, alap- és középiskolai tanulmányait is itt végezte el,
1920-ban érettségizett le.
Két évig gyógyszerészsegédként Pelsőcön dolgozott. 1923-ban Budapestre ment, ahol 1924 és 1929 között a Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt, Vaszary János (1867-1939) ismert festőművész növendéke volt. Alkotásaival 1924-től rendszerességgel részt vett a Nemzeti Szalon, az Új Művészetek Egyesülete és a Képzőművészek Új Társasága kiállításain.
Az internetes portálokon megjelent jellemzése „egy rossz festő…” nem állja meg a helyét. Tény, hogy e tekintetben nem alkotott kiemelkedőt, de csak egyet tudok érteni a hagyatékát őrző Zsanda Zsolttal, aki ezt állapította meg: „ … nem tudom, hogy ki és milyen ismeretek alapján ítélkezik V.K. festészetéről, ami egyáltalán nem középszerű. Bizonyosan állítom, hogy pl. akvarell technikája kiemelkedő. Nagyon jó képei vannak. “
A főiskola sikeres befejezése után Vayszada visszatért Csehszlovákiába, Pelsőcre, ahol édesanyját segítette, s közben több kiállításon szerepel.
Kassán a Kelet-szlovákiai Múzeumban 1930. szeptember 14–21. között voltak láthatóak a képei, néhány héttel később novemberben Losoncon a Szűz kávéházban mutatta be akvarelljeit. A Losonci Hírlap többek között így számolt be az eseményről: „A nagyszerűen összeállított képek valódi élményt jelentenek! A legutóbb Kassán rendezett kiállítása fényesen igazolta a művész jó hírét. Képei közül Kassa városa is vásárolt, hogy ezt a Galériában olyan nevek, mint Kotász, Manó Katz, Orbán stb. mellé helyezhesse. A kritika mindig a legjobbat hozta róla, melynek következtében több portrait-ra megrendelést is kapott.”
A Losonci Nógrádi Galéria és Múzeum adata szerint 1930-tól 10 éven keresztül Losoncon élt.
A II. világháborúban szovjet fogságba esett, Ploestibe, majd Constanzába került, ahol festői tehetségét kihasználva a szovjet hadsereg részére festett képeket. Jutalmul 1945 szeptemberében hazaengedték.
Pelsőcre tért vissza, ahol tapasztalnia kellett, hogy a bérelt lakásába más lakó költözött, ingóságai pedig elvesztek. Az önéletrajza szerint 1945-ben, az akkor már ott lakó nyugdíjas édesanyjához, a Losonchoz közeli Poltárra költözött. 1945-től 1960-ig Füleken a zománcgyárban formatervezőként, 1961-ben Losoncon a Zdroj Nemzeti Élelmiszervállalatnál kirakatrendezőként dolgozott. Ez az az időszak, amikor a nevét ismertté tevő fényképeit készítette
A Nógrádi Galéria és Múzeum adata szerint 1947-ben a baráti körébe tartozó losonci képzőművészekkel (Szabó Gyula és Reiner Sándor István) Losoncon állította ki festményeit. Az 1950-es években kísérletet tett arra, hogy belépjen a Csehszlovák Képzőművészeti Szövetségbe, amely azonban egy reményteljes indulás után sikertelen maradt. Önéletrajzában így ír erről: „Ezekben az időkben ott a művészeti élet olyan erjedésben volt, hogy több neves szlovák festőt is kizártak soraikból, s ezen vajúdó időkben, mint egészen új ember, nem tudtam bekerülni a szövetségbe … Pozsonytól messze estem s a továbbiakban elhanyagoltam a tagság iránti kérelem beindítását “.
Poltáron az édesanyjával élt, és főleg mint magánfestő tartotta el magát, amivel – mint írja – „a vidéki élethez szükséges anyagiakat így is meg tudtam szerezni.”
Édesanyja, Mária 1965. május 14-én hunyt el, Poltáron temették el. Vayszada Károly 1967. január 20-án Budapestre települt át, ahol szintén a festészetből élt: sorozatban csendéleteket festett egy nyugatra exportáló cégnek.
1977. január 29-én Budapesten hunyt el. Ismeretlen, feltehetőleg azóta felszámolt sírhelyében valamelyik budapesti temetőben nyugszik.
A Fortepan alapítója, Tamási Miklós egy vele készített interjúban így vélekedett Vayszada Károlyról: „Van egy olyan szerzőnk, akit nagyon próbáltunk népszerűsíteni, mert fantasztikus alkotónak tartom, és nagyon sokat látok a képeiben. Ő Vayszada Károly, aki eredendően festő volt és az 50-es években felvidéki kis falvakban fotózott. Ez a fajta street fotózás elég ritka az albumban, mert elsősorban családi képeket kapunk és találunk. Vayszada képeit Zsanda Zsolt építész hozta be nekünk, aki a nagypapa hagyatéka között találta. Nagyon sajnálom, hogy nincs tőle több kép, hihetetlen jó szemű ember volt.”
Az őt és képeit bemutató Fortepan portálon ezt is olvashatjuk róla: „A fotóhagyatékot Zsanda Zsolttól kaptuk kölcsön, akihez az édesapján keresztül jutottak a 6×6-os negatívok. … A fotók kivétel nélkül a Felvidéken készültek. (Fontos ez? Néprajzosoknak, kisebbségkutatóknak igen, amúgy talán nem). Az ötvenes/hatvanas évek fordulóján járunk, Losoncon és Füleken. Pontosabban az utcán – és ez a legfontosabb a Vajszada fotók kapcsán. Szerzőnk ugyanis egy kisvárosi streetfotós volt, ezért a fellengzős kezdés a cikk tetején.
A losonci Vivian Maier. Kisvárosban, jóval kevesebb képpel (sajnos), de szinte ugyanazzal az attitűddel. Láthatatlan fotós tudósításai ezek a sorozatok. Árokásásról, vasgyűjtésről, piacokról, tavaszi zivatarról. És mindenekelőtt gyerekekről, lapátból rögtönzött szánkón, vízhordás közben, stikában cigarettára gyújtva.
Figurák és fény. Ez a két dolog érdekelte Vajszada Károlyt, és igaza volt! Ezzel a két dologgal leírható a fotóművészet talán legérdekesebb fele, a „híres emberek” és „fontos dolgok” nélküli világ. A mi kis ábrándos, kiszolgáltatott, üres, vágyakozó napjaink – a Vajszada-fotókat látva óhatatlanul költői mondatokba ringatjuk magunkat.”
A Fortepanhoz eddig kb. 2000 fényképe került, melyek kb. harmada lett közzétéve. A nógrádi felvételei mellett Budapesten is fényképezett.
További képek a megnyitóról megtekinthetők a Képgalériában ITT>>>.
Puntigán József, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”48669″}
