48328 1

A 2014-es Vascserkészen 13 versenycsapat indult.
A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség a Vascserkész 2014 elnevezésű teljesítménytúráját szervezte meg augusztus 29-31. között a Kis-Kárpátokban. A Bazini járásban található Limbak szép, de gyakran komoly erőnlétet igénylő tájait járták be a cserkészek 24 óra alatt.
A Vascserkész egy váltó jellegű verseny, több évfolyamát rendezte már meg a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség, utoljára 2005-ben. A hattagú csapatoknak 24 órájuk van arra, hogy teljesítsék az 50 kilométeres távot 10 kilós hátizsákkal a hátukon, amelybe a víz és az étel nem számítódik bele. A teljes távon különböző versenyszámok vannak, amelyeket a csapat egy-egy tagja külön teljesít: 47 kilométer kerékpározás, 2 kilométer futás, 1 kilométer kajakozás, 800 méter úszás, célba lövés 20 méterről.
Az első helyet a szepsi 12. számú Bercsényi Miklós cserkészcsapat versenycsapata szerezte meg, közel 17 óra alatt teljesítették a távot a feladatokkal együtt. A legjobb úszó címet Tarics Árpád kapta, legjobb célba lövő Nagy Csaba, a legjobb kajakozó Vörös Csaba lett (mindhárman Komáromból), a leggyorsabb futó címet a szepsi Balázs Attila kapta, a kerékpározók közül pedig Andrejka Gábor bizonyult a legkiválóbbnak.
„Szerettük volna újraéleszteni ezt a rendezvényt, mivel úgy gondoltuk, ezzel megszólíthatjuk a keményebb fizikai kihívások kedvelőit. A Vascserkész egy lehetőség, ahol az ember megismerheti a saját szellemi és fizikai képességeit, saját határait és tűrőképességét” – mondta Oroš László, a 11. számú Szent Imre cserkészcsapat (Egyházfa-Hegysúr) segédtisztje, a rendezvény főszervezője.
A cserkészeknek sajnos nem volt zavartalan a hétvégéjük, a közeli településről ittas szlovák fiatalok jöttek a táborhelyre, megrongálták azt, valamint a résztvevők személyautóit, magyarellenes és vulgáris kifejezéseket festettek a járdára, sziklákra. A rendőrség csak harmadszori hívásra ment ki a táborhelyre, jegyzőkönyvet sem vettek fel az esetről.

szmcs-p, Felvidék.ma 
48328 248328 3

{iarelatednews articleid=”45999,45841,45698,42177,40982,40869″}