49422

Az Európai Statisztikai Hivatal is megerősítette a pénzügyminisztérium előrejelzését, azaz, hogy a bruttó hazai termékhez viszonyított múlt évi adósságállomány nem haladja meg az 55 százalékot (54,6%-ot mond az Eurostat), így nem lép életbe az alkotmányban lefektetett adósságfék. A GDP-arányos államháztartási hiány pedig tavalyra vonatkozóan 2,63%-ot tett ki. Mindez azt jelenti, hogy a kormány által a parlamentbe benyújtott jövő évi költségvetési tervezet adakozóbbá válhat, növekedhet a kiadási oldal.
Az Eurostat áprilisi előrejelzése szerint Szlovákia államadóssága tavaly meghaladta a GDP 55 százalékát, a hiány pedig 2,77%-os volt. Az azóta eltelt időszakban az Európai Unió statisztikusai ismét átvizsgálták Szlovákia költségvetését, ezúttal az új MESA 2010 metodika alapján. Ez az ország szemszögéből nézve kedvezőbb eredményeket hozott. Peter Kažimir pénzügyminiszter már az új sarokszámok ismertetése előtt optimista volt, úgy vélte, kedden „elhárul az adósságplafon be nem tartásából következő szankciók veszélye, s az államadósság 55 százalék alá csökken, miáltal érvényüket veszítik a jelenleg alkalmazott megkötések, amelyek közül a legsúlyosabb a kiadásnövelés tilalma”. Az állam, a városok és a falvak nem költhettek volna többet jövőre, mint idén tették. Emiatt aggódtak az állami hivatalnokok, de a pedagógusok is attól tartottak, hogy épp az adósságfék miatt nem számíthatnak még az 5%-os béremelésre sem, befagyasztják bérüket. Az Eurostat adatainak tükrében azonban már az állam és az önkormányzatok is növelhetik kiadásaikat, jut béremelésre és az alacsony keresetűek járulékainak kompenzálására is. Most a parlamenten a sor, hogy aktualizálja a kormány költségvetés-tervezetét. Kažimir azonban odafigyel, elmondása szerint nem engedi, hogy a korábban tervezett deficit meghaladja a GDP 2,5 százalékát. Farkas Iván, az MKP gazdaságpolitikai alelnöke a kormány által elfogadott 1,98 százalékos államháztartási hiányt eleve teljesíthetetlennek tartotta, „mert a külső gazdasági környezet alakulása egyre kedvezőtlenebb. Roppant erőteljesen lassul az Európai Unió gazdasága. Látványosan lassul Szlovákia első számú felvevőpiaca, a német gazdaság is. Az érvényre juttatott kereskedelmi szankciók is a külkereskedelem gyengüléséhez vezetnek, a belső kereslet nem pótolhatja a keletkezett külkereskedelmi hiányt, hiszen itt sem beszélhetünk tartós növekedésről”. A szakpolitikus szerint az Eurostat becslése a szlovák államadósságról. alapvetően befolyásolja majd a költségvetés parlamenti vitáját, az elfogadott módosítások számát, összegét. Ettől függött ugyanis a közszférában dolgozók bérének alakulása.

BA, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”46481,42350″}