49544 4xx

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Tudományos Gyűjteményei szervezésében október 24-én „Ahogy lehet…” címmel Varga Imre-emlékkiállítás nyílt a Hernádzsadányi Református Egyházközség gyülekezeti házában.
Varga Imre püspökké választásának 60. évfordulóján 2013-ban a Tudományos Gyűjtemények kísérletet tett a rimaszombati lelkipásztor és a néhai püspök életének és szolgálatának a bemutatására. Az emlékkiállítás szlovák nyelven most először a hernádzsadányi gyülekezetben tekinthető meg.
A helyszínválasztás nem volt véletlen. Varga Imre 1931-ben a hernádzsadányi református templomban kötött házasságot a helyi lelkipásztor lányával, Kőrössy Erzsébettel és ebben a községben is van eltemetve.
Az emlékkiállítást Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke nyitotta meg. B. Kovács István, a Tudományos Gyűjtemények igazgatója röviden bemutatta a kiállítás anyagát, ismertette az összeállítás folyamatát, illetve köszönetet mondott a néhai püspök gyermekeinek, hogy a felhasznált dokumentumokat, képeket és tárgyi emlékeket a gyűjtemények rendelkezésére bocsátották.
A megnyitót követően bűnbánati istentisztelet következett, amelyen Juraj Brecko, az ondava-hernádi egyházmegye esperese hirdette az igét, énekekkel a zsadányi gyülekezet kórusa szolgált, Fazekas László püspök pedig köszöntötte a gyülekezetet.
A Varga Imre – emlékkiállítás a Zsadányi Református Egyházközségben előreláthatóan 2014. november 15-ig tekinthető meg.

Reformata, Felvidék.ma
Fotó: Reformata
49544 249544 349544 549544 1
{iarelatednews articleid=”43519,49427″}