50185

Idén 13. alkalommal rendezik meg a Kodály Zoltán Nemzetközi Hegedűversenyt november 27-28-e között Galántán. A rendezvényt a Csemadok Galántai Területi Választmánya szervezi, és a Galántai Városi Művelődési Központ biztosítja a helyszínt.
A neves komolyzenei hangversenyt Galántán a mátyusföldi tehetséges fiatalok számára először 2000-ben rendezték meg. Az ihletadó a mosonmagyaróvári Nemzetközi Flesch Károly Hegedűverseny volt. A galántai verseny gyorsan kinőtte magát, nemzetközivé vált.
„A célunk, hogy megtaláljuk azoknak az utódait, akikre valaha ezen a vidéken a 19 sz. legelején Bihari János is próbált rálelni. A csodálatos cigányzene és a legcsodálatosabb hangszer, a hegedű művészeit keressük. Először csak a mi régiónkat, Mátyusföld zeneiskoláit szólítottuk meg, majd Galánta testvértelepüléseit, és azon városok zeneiskoláit, amelyek kötődnek Kodály Zoltánhoz” – nyilatkozta a Felvidék.ma hírportálnak Mézes Rudolf, a rendezvény szervezője.
A verseny iránt egyre nagyobb az érdeklődés. Múlt évben 40 gyermek vett részt rajta. Az az előtti években 20-25 fő jelentkezett a felhívásra, idén a tavalyinál is többen, 44 gyermek méretteti meg magát Galántán. Korosztály szerint négy kategória van, idén a második kategória a legnépesebb, a 8-10 éves korosztály. Legalsó korhatár nincs, és a legfelső korhatár a 14. életév.
A szervező elmondása szerint esetenként még iskolába nem járó, de a hangszert csodálatoson művelő gyerekek is megmutatják tehetségüket a versenyen. A nemzetközi hegedűversenyt joggal hívhatjuk kárpát-medenceinek, hiszen a legtávolabbi versenyző Gyergyószentmiklósról érkezik, de jönnek a Vajdaságból és Magyarország több részéről is. Többen jelentkeztek Baranya megyéből: Siklós, Villány, Harkány, Kecskemét településekről. A versenyre jelentkezők mind nagyon tehetséges hegedűművészek, ezt bizonyítják az egykori versenyzők életútjai is.
„Volt olyan évfolyam, a legnagyobbak közül, a 13-14 éves korosztályból, aki a versenyen a negyedik helyezést érte el, majd a rendezvényt követő napokban sikeres felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneakadémiára – és ez nem volt egyedi eset. Büszke vagyok arra az egykori kecskeméti versenyző leányra, aki mára Bécsben doktorált, és neves zenekarokban koncertmesterként zenél, a legjobbak közé tartozik” – emlékezett vissza a szervező, majd hozzátette: „A Vásáry Tamás által alapított Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar több zenésze is egykor a mi versenyzőnk volt, mára a világzenekarral bejárták Európát.”
Idén felvidéki versenyző nem indul a rangos megmérettetésen. „Reméljük ez a jövőben változni fog, hiszen a hazai gyermekek között is számos tehetséget láthattunk, hallhattunk. Az első versenyek egyikén jelesen szereplő galántai diák később a legnagyobb németországi hegedűversenyt is megnyerte. Méltán lehetünk rá büszkék!” – magyarázta Mézes Rudolf.
A versenyzők számára is fontos a megmérettetés, és ez abból is látszik, hogy önéletrajzukban is szívesen feltüntetik a galántai Kodály Zoltán Nemzetközi Hegedűversenyen elért helyezést.
Idén párhuzamosan két zsűri dolgozik, hogy pénteken minden versenyző sorra kerüljön. A zsűri körében lesz Gyöpös István, a Pozsonyi Konzervatórium tanára és Madari István is Nyitráról. A selejtezők után este 18 órától gálaműsoron osztják ki a díjakat bronz, ezüst és aranysávos minősítésű besorolásban, illetve minden bizonnyal gazdára talál az aranyminősítés a zsűri dicséretével és a kiemelt aranyminősítés a zsűri dicséretével díj is. Ezt követően bemutatkoznak a legjobb helyezést elért diákok. Gyönyörű hegedűmuzsikától lesz hangos a Városi Művelődési Központ színházterme.

Ando Krisztina, Felvidék.ma
Az esemény meghívóját ITT>>> találják.  {iarelatednews articleid=”31154″}