„Adj irgalmas Isten boldog újesztendőt! Gazdagnak, szegénynek áldásos jövendőt! Betegség, baj bánat, tőlünk messze szálljon! Háborúság, dögvész s egyéb rosszaságok elkerüljék a mi nemzetünket! Az Úr jézus szent nevében tegyünk mindent ez újévben! Boldog újesztendőt!”
Így énekeltek hajdanán, úgy 70- 80 évvel ezelőtt Új Év szép ünnepén a palóc vidék minden katolikus templomában elődeink. Énekükkel hálát zengtek, hogy megérték az újévet, és Isten áldását kérték a beköszöntő újév minden napjára és annak munkájára. Elődeink még tudták, hogy aki szívből énekel, az kétszer imádkozik. Tudták, hogy az éneknek lélekgyógyító ereje van, mert akár vigadoztak, akár szomorkodtak, mindig énekeltek.
A palóc vidék középső Ipoly menti részén számos régi népi hagyomány kötődött az Új Év kezdetéhez. Új esztendő küszöbén a fiúgyerekek apraja és nagyja korán reggel indult újévet köszönteni. Belépve a ház ajtaján elmondták rigmusos kis verseiket.” Boldog Újévet kívánni jöttem én ennek a szép napnak sugárzó reggelén! Legyen ünnep ez a nap, kicsinek és nagynak, hozza meg a szabadságot minden jó magyarnak! Harmatozzék mireánk Istenáldás bőven, virradjanak szép napok ránk ebben az újévben!”
Kalács, dió, alma és aprópénz járt a versben elmondott jókívánságért. A férfiember hozta meg az újév szerencséjét, az asszonyszemély pedig elvitte. Ezért tilos volt ilyenkor asszonynak szomszédba menni. Újév reggelén asszony elsőnek nem léphette át a szomszéd háza küszöbét. Zolczer öregapám képes volt ilyenkor kint a „pitarban” pipázni, hogy lássa ki lesz az első, aki hozzájuk beteszi a lábát. Egyszer a szomszéd Mari nene szaladt volna át egy bögre tejért, mert kalácsot akart dagasztani és elfogyott a tej a háznál. Amikor öregapám meglátta, már messziről rákiáltott: „Mari, te, át ne lépd a küszöbünköt, mer leverem a derekad!” Mari nene elszégyelte magát, hogy elfeledkezett a régi szokásról és gyorsan eltűnt a vesszőből font kerítésük mögött.
Tilos volt a nagy munka ilyenkor. Az asszonyok már előre elkészítették az újévi étkeket, a kocsonyát, a tepertős pogácsát és több fajta rétest. A férfiak csak az állatokat etették meg az istállóban, más dolguk nem volt. Az állatok ennivalóját már előző nap, szilveszter napján megkészítették. Igyekeztek korán kelni, nem lustálkodni, mert azt tartották, hogyha ezen a napon valaki lustálkodik, egész évben lusta lesz. Az volt a hiedelem, hogy amit csinálnak Újév napján, az fog velük történni egész évben. A paraszt ember nem szerette a lustaságot, mert a két keze munkájából kellett, hogy megéljen és eltartsa nagy családját. Az asszonyok babból, borsóból, lencséből főzték a levest, hogy sok pénz legyen az újévben, de nem felejtették ki belőle a füstölt oldalast sem. Ilyenkor csak disznóhúst ettek, mert a malac kitúrta a szerencsét. A tepertős pogácsa a gazdagságot varázsolta az ünnepi asztalra. Az időjárást is figyelték. Ha ezen a napon nagy pelyhekben hullt a hó, rövid telet jósoltak. Ha hosszú jégcsapok lógtak az ereszről, nagy kukoricatermés, ha azonban csak kicsik voltak a jégcsapok, gyenge kukoricatermés volt várható az újévben.
Újév után jött Vízkereszt ünnepe, amely meghozta a farsangi vigasságok kezdetét. A téli időben a parasztoknál több volt a szabadidő a közösségi vigasságokra, mert télen nem volt mezei munka. Az asszonyok, lányok elővették a kenderkócot és a megszokott fonóházaknál fontak. Ahol sok volt a lány, oda a legények is összegyűltek. Mindenféle huncutságok, szórakozások voltak ilyenkor. A legények közül az egyik papnak öltözött és két ministránsával betoppant a fonóba, hogy a kiszemelt lányokat sorban meggyóntassák. A többi legény ördögnek öltözve kint a pitarban várta az áldozatokat. A pap és a „minisztrók” gyorsan körbefogták a kiszemelt lányt, hogy az menekülni már nem tudott. „Bűnöd van lányom, gyovond meg!” Kivel csókókoztá a múltkori fonóház után?- mondta a pap a lánynak. Az gyorsan sorolni kezdte a bűneit: „Fehér selyem cérna, piros selyem cérna”… és így tovább.” Feloldozlak lányom, de a büntetés nem maradhat el! „- mondta a papnak öltözött legény. A „minisztrók” gyorsan két oldalról megkapták a leányt és kiszaladtak vele a pitarba, ahol az ördögnek öltözött legények jól összekormozták, megcsipkedték.
A fonó befejeztével vacsorára, az asztalra mákos kukorica, csörögefánk, palócoknál herőke, és farsangi fánk, ami palóc vidéken pampuska, mellé boros tea került. Ezek a közös szórakozások hozták össze a fiatalokat, hogy aztán a szerelmes párok egy év elmúltával összeházasodjanak. Ilyenkor farsang idején minden héten lakodalom volt, ahová táncolni még a hívatlanok is elmentek, legények, leányok, ifjú házasok, menyecskék, házasemberek.
Ahogy egyre jobban haladt az idő a farsang farka felé már komoly táncmulatságot is rendeztek. Ipolyfödémesen az volt a szokás, hogy a legények elmentek a lányos házakhoz, meghívni a lányokat a farsangi mulatságra. A lányok a hívogató legényeket pampuskával és borral, pálinkával várták. A legények leültek, ettek, ittak, beszélgettek, daloltak és így dalolva mentek végig a falun. Ez a közösségi szórakozás összekovácsolta a fiatalokat, barátságok, szerelmek szövődtek. Az öregek újra élték fiatalságuk vidám, szerelmes pillanatait, amelyre jóleső érzéssel gondoltak. A falu egy közösség volt, és tudták, hogy minden bajban, szerencsétlenségben számíthatnak egymásra.
Farsangi hiedelmek szokások is bőven voltak annak idején, a palóc vidéken. Farsang három napjában tilos volt a kútból vizet meríteni, mert azt tartották, hogy akkor a kút kiszárad. Ezen a három napon tilos volt fonni, mert akkor a disznóhús megnyüvesedett. Tilos volt a varrás, mert bevarrták a tyúkok fenekét és nem tojtak. Húshagyó kedden tilos volt kenyeret sütni, mert betegséget kap, aki kenyeret süt. A három dologtiltó nap nagyon jól jött az asszonyoknak, lányoknak, mert akkor táncolhattak, vigadozhattak és az egész évi sok munka után erre rá is szolgáltak.
A háziasszonyok a farsang utolsó napján kisúrolták a húsos fazekakat, mert a nagyböjti idő idején húst nem főztek és disznózsírt sem használta a főzéshez. A tökmagból még a farsang idején olajat sajtoltak és ez volt a böjti ételek zsírja.
Farsang farkában, a nagy mulatság előtt tartották a legények avatását. A fiatal suhanc legénykéket legénnyé avatták a legénybíró irányításával. Addig, amíg fel nem voltak avatva, addig tilos volt este a faluban kószálniuk, mert az idősebb legények bizony felpofozták őket, mondván „semmi keresnivalójuk nincs este a faluban, a kocsma környékén”! A legénykék keresztapát választottak maguknak, felálltak a kocsma asztalára és a keresztapák meglocsolták őket egy kis sörrel, borral. A keresztelés után már este kószálhattak a faluban és a nagyobb lányokat is felkérhették táncolni a mulatságok alkalmával.
Farsang farkán a három utolsó napon Ipolybalogon, de a környék minden palóc falujában vigadott a fiatalság. Vasárnap már délután a litánia után elkezdődött a tánc. A lányok és a fiatal menyecskék, akiknek a farsangban volt a lakodalmuk körbeálltak és elkezdték a karikázót, vidáman dalolva. Először a lassú csárdást, majd egyre vidámabban, gyorsabban forogtak, dobogtak a lábak, csak úgy repültek a szoknyák és a lányok hajában a szalagok. Ilyenkor a cigányprímás már stímölte a hegedűjét, a legények meg egyre csak a lányokat figyelték, kit fognak elsőnek táncra kérni a körből. Éjfélkor véget ért a mulatozás, vígasság, tánc, a legények hazakísérték a lányokat, akikkel egész este táncoltak. Másnap farsang hétfőjén, megint cigányzenészek húzták a talpalávalót a kocsma melletti nagy táncteremben. Ekkor már hajnalig táncolt a falu fiatalsága. Ám a falu plébánosának joga volt ellenőrizni, hogy csak a tizennyolc évet betöltött fiatalok maradjanak a táncon éjfél után. Aki megkockáztatta, hogy mégis marad, azt bizony a plébános úr felpofozta és hazazavarta. Ez pedig nagy szégyen volt. Így vigyáztak a jó erkölcsökre annak idején. Az utolsó napon húshagyó kedden megint tovább folytatták a mulatságot, de már csak citera muzsikára, vagy harmonika szóra vigadtak. Húshagyó kedd éjfélén aztán elhallgatott a citera, a harmonikaszó, a nóta, mert éjféltől már hamvazószerda számított. Minden jótét lélek készült a nagyböjti idő bűnbánatára. Hamvaszkodni ment a falu apraja és nagyja a templomba, így emlékezve arra, hogy: „Porból vagy és porrá leszel, ezért tarts bűnbánatot!”
Akkor 70- 80 évvel ezelőtt még tudták, hogy ideje van a vidámságnak, a táncnak, a mulatozásnak és ideje van a sírásnak, a bűnbánatnak, elcsendesülésnek, elmélyülésnek. Megadták, megtartották mindennek a módját, nem kevertek össze semmit. Tanuljunk hát elődeink bölcsességéből, egyszerű paraszti tudásából, ne felejtsünk, emlékezzünk!
Lőrincz Sarolta Aranka, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”45307,41818,39660,37377,34340,34102,32121″}
