51180

A program első fázisában 22 személy – zömében pedagógusok, lelkészek, gyermekekkel foglalkozó szakemberek – erőszak-megelőző élménypedagógiai képzésen vesz részt. A második képzés január első hetében deregnyői tanulmányi központban volt.

Konfliktuskezelés, erőszak-megelőzés, agressziófelismerés – csak néhány azok közül a fogalmak közül, amelyek az utóbbi években kerültek be több pedagógus, gyermekekkel foglalkozó szakember szótárába.
Vannak, akik nem csupán ismerni szeretnék e fogalmak jelentését, hanem a gyakorlatban, a gyerekek, fiatalok nevelésében is szeretnék használni, alkalmazni őket. Mindjárt szükséges is az előbbi kijelentés pontosítása, hiszen nem szeretne senki erőszakot megelőzni vagy agressziót felismerni, hanem azt szeretnék, ha egyáltalán nem vagy egyre kevesebbszer kellene beszélni iskolán belüli, gyermekek közötti erőszakról, konfliktusról, agresszióról.

E célból, vagyis az e témában való elmélyülést szem előtt tartva nyújtotta be az Európai Unióhoz közös pályázatát a budapesti Zabhegyező Gyermekanimátorok Egyesülete, a Királyhelmeci Református Egyházközség, a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet és a magyarországi Kreativy non-profit szervezet három évvel ezelőtt, amit az ENPI Határon Átnyúló Együttműködés Programján belül támogatásban is részesítettek.

A közös pályázatnak köszönhetően több lépésben megvalósuló program első fázisában 22 személy – zömében pedagógusok, lelkészek, gyermekekkel foglalkozó szakemberek – erőszak-megelőző élménypedagógiai képzésen vesz részt, hogy a második körben már ő maguk tudják a helyi szinten, vagyis Kárpátalján, a Felvidéken és Magyarországon megvalósuló lokális képzéseken ismereteiket továbbadni.
Ez biztosítja, hogy a konfliktuskezelést, agressziómegelőzést célként kitűző élménypedagógiai foglalkozásokat minél többen megismerjék, s így minél több gyermeket, osztályt, csoportot bevonva a lehető legtöbb helyen pozitív változások történjenek a gyerekek közötti kapcsolatokban, viszonyokban.

A program keretében az elmúlt év nyarán Upponyban valósult meg az első képzés, így a második képzésen, amelyre január első hetében a deregnyői tanulmányi központban került sor, már ismerősként köszöntötték egymást a tréningen részt vevők.

A két magyarországi szakember, Bányai Sándor és Kovács Nikoletta vezetésével megvalósult képzésen már nem csupán új foglalkozásokat, játékokat tanultak a résztvevők, s nem is csupán a téma elméleti részét ismerték meg még jobban, hanem az élménypedagógiai foglalkozások vezetésének elmélete után a gyakorlatban is kipróbálhatták magukat a résztvevők egy-egy foglalkozás vezetésével. Erre azért is volt szükség, mivel a deregnyői képzés után már a helyi képzéseket kell a 22 résztvevőnek megszervezni, majd azokon az élménypedagógiai foglalkozásokat vezetni.

E program öncélúnak tűnhet, s a külső szemlélő számára csupán a képzéseken részt vett, erről tanúsítványt is kapott felnőtteket építi. Azonban a projekt célja az oktatási intézményeken vagy éppen a kortársközösségeken belüli, gyermekek közötti erőszak megelőzése, az agresszió felismerése és a konfliktushelyzetek kezelése. E cél elérése érdekében ez év tavaszán további pedagógusokat, lelkészeket, gyermekekkel foglalkozó szakembereket vonnak be a programba és ismertetik meg őket a gondosan összeválogatott élménypedagógiai játékokkal, pontosan felépített programmal, akik már a saját osztályukon, csoportjukon belüli tevékenységükkel az agresszió felismerésére, stresszhelyzetek kezelésére, konfliktushelyzetek megoldására tanítják a gyerekeket.

Mindezek után felvetődhet a kérdés, hogy egy gyülekezetnek miért kell egy ilyen programban részt venni, vagy éppen lelkipásztoroknak élménypedagógiai játékokkal, főleg agressziókezelésben segítséget jelentő foglalkozásokkal megismerkedni.
A kérdés azonnal költőivé is válik, amint belegondolunk, hogy a gyülekezeten belüli gyerekcsoportokban is azok a gyerekek vannak, akik az iskolában; a lelkipásztorok is foglalkoznak gyermekekkel akár a gyülekezetben, akár az iskolai hitoktatáson belül. Így sok esetben bizony hasznos és szükséges azoknak az eszközöknek, pedagógiai módszereknek az ismerete, amelyek segítséget jelenthetnek egy lelkésznek abban, hogy a hittanórákon, gyülekezeti gyermekfoglalkozásokon is nagy valószínűséggel megjelenő konfliktusokat kezelni tudja, és a gyerekeket mélyebbre, az Evangélium felé vezesse.

Molnár István/refzem.eu/Felvidék.ma