52105

A Szlovák Püspöki Konferencia két évvel ezelőtt pályázatot hirdetett az új hittankönyvek szerzőinek kiválasztására. Összesen tizenegy könyvről van szó – az alapiskolák kilenc, illetve a középiskolák első két évfolyama számára. A tervek szerint már szeptember 1-jétől a szlovák diákok és hitoktatók rendelkezésére fognak állni.

Szlovákiában mindmáig nem volt egységes hittankönyv. Minden egyházmegye a saját tankönyvei és munkafüzetei alapján tanított. A püspökök határozata alapján ezeket új, jó minőségű könyveknek kell felváltaniuk. Mons. Bernard Bober, az iskolai katekézis komissziójának elnöke szerint az eddigi helyzet tarthatatlan. Ezért egy szerzői csoport kialakítása mellett döntöttek, mely az elmúlt évben a tankönyvek kidolgozásán munkálkodott. Az új tankönyvek készen állnak a nyomtatásra. Jelenleg a minisztériummal folyik a tárgyalás kiadásukat illetően.

Marek Cimbala, a Pedagógiai és Kateketikai Központ tagja szerint a könyvek jó minőségéért megtették a maximumot. Véleménye szerint ezek a hittankönyvek az iskolai hitoktatás fejlesztését szolgálják majd, és ez nagyon fontos tényező, különösen a mai időben. Segítségére lehet továbbá a plébániai katekézisnek is.

Az új hittankönyvek speciális kiadásban megjelennek a szlovák görögkatolikusok számára is. A közeljövőben pedig elkészül a magyar verzió is.

Forrás: tkkbs.sk/katolikus.sk
Felvidék.ma