51539

Immár hetedik éve rendezi meg a Via Nova ICS és a balassagyarmati Fidelitas a Civitas Fortissima történelmi vetélkedőt Balassagyarmaton felvidéki és magyarországi középiskolások számára. A verseny a hét év alatt a régió egyik legrangosabb viadalává nőtte ki magát. Kitűnő előkészítés és szervezés, színvonalas, komoly feladatok jellemzik. A résztvevők száma ennek köszönhetően évről évre növekszik. Míg az első évben csak néhány, idén már 20 csapat jelentkezett, hogy összemérjék történelmi tudásukat.

“2008-ban merült fel az ötlet, hogy felvidéki fiatalokkal összefogva olyan rendezvényeket szervezzünk, amelyek segítségével erősíteni tudjuk a felvidéki és magyarországi fiatalok közti kapcsolatokat. Ennek az összefogásnak az eredményeként hirdetjük meg minden évben a Civitas Fortissimát. Nem titkolt szándékunk a fiatalok közti kapcsolat erősítésén túl, hogy minél több középiskolás ismerje meg részletesen az 1919. január 29-ei balassagyarmati eseményeket, azok előzményeit, következményeit, hiszen nemzetünk egyik legdicsőbb helytállása ez.
A verseny minden évben két történelmi témát ölel fel. A Civitas Fortissima adott, minden versenyen ez a fő téma. Ezt egészíti ki egy évről évre változó téma. Idén a honfoglalást választottuk, de volt már a Rákóczi-szabadságharc, Trianon, az 1848-49-es szabadságharc és az 1956-os események is a megadott témakörök között.
A verseny egy két részből álló írásbeli feladatlapból áll. A feladatokat úgy állítjuk össze, hogy a mai modern kor diákjai is élvezetesnek találják őket. Így többek között időutazás, divatdiktátor, titkos küldetés, keresztrejtvény, kronológia és képfelismerés várta idén is a versengő diákokat.
Az írásbeli versenyfeladatokon kívül minden évben kapnak a jelentkező csapatok otthon elkészíthető, előzetes feladatot is. Tavaly képregényt kellett csinálni, előtte való évben videós prezentációt. Idén egy weblapot kellett készíteniük Civitas Fortissima témában, egy választható, megadott történelmi személy nevében. Nagyon ötletes megoldások érkeztek.” – nyilatkozta az ipoly.menti.hu-nak Kertész Csilla, a balassagyarmati Fidelitas elnöke, a szellemi viadal főszervezője.

Az idei viadalt – az eddigi évek szokásához híven – Medvácz Lajos polgármester és Balla Mihály országgyűlési képviselő nyitotta meg. A két forduló teljesítése után a résztvevők Fráter Olivérnek, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettesének előadását hallgathatták meg, amelynek témája a Civitas Fortissima eseménysorozatához kapcsolódva az első világháborúhoz vezető út és a háború lezárásának körülményei volt.

Az eredményhirdetésen dr. Szakács Zoltán, a Civitas Fortissima Kör elnöke átadta át az emléklapokat, jutalmakat a résztvevőknek és helyezetteknek. Az eseményen részt vett Gubík László, a Via Nova ICS elnöke is. Kérdésünkre elmondta: “Balassagyarmat a legegyszerűbb és legtökéletesebb példája annak, mi mindenre lehetünk képesek, ha elég bátrak vagyunk ahhoz, hogy kezünkbe vegyük sorsunk irányítását. Legyen szó akár egy maréknyi közösségéről egy összeomló világban. Nézzük meg a határ túloldalán fekvő településeket. Itt fekszik az a sziget, mely megszakítja a tömbben élő magyarság egész Pozsony környékétől húzódó sávját. Könnyen lehet, hogy Balassagyarmat is e települések sorsára juttott volna. A vasutasok és a bátor polgárok tulajdonképpen nem kisebb dolgot vittek végbe, mint városuk megmentését a magyarságnak. Örömmel csatlakoztunk tehát mi, felvidéki fiatalok is a nógrádi Fidelitas kezdeményezéséhez, és büszke vagyok rá, hogy ez a vetélkedő közös munkánk gyümölcseként immár hetedik alkalommal hozza közel egymáshoz a magyarországi és a felvidéki fiatalokat.”

A versenyen Ipolyság iskolái hengereltek, a képzeletbeli dobogó első két fokát ők foglalták el, az első a Szondy György Gimnázium lettek, másodikok pedig a Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola diákjai. Őket követték a haza csapatok a harmadik, negyedik és az ötödik helyen.

A végső sorrend:

1. hely: Ipolysági Szondy György Gimnázium (Miskei Ferenc, Nagy Károly, Novák László ), felkészítő tanár: Tóth Tibor

2. hely: Ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola (Jámbor Jennifer, Katona Szabolcs, Urbán Alex), felkészítő tanár: Bacsa Beáta

3. hely: Balassi Bálint Gimnázium (Tóth Ádám, Zólyomi Kristóf, Jamrik Egon), Balassagyarmat, felkészítő tanár: Jancsóné Zorvan Zita

4. hely: Szondi György Szakközépiskola és Szakiskola (Baglyos Martin, Mészáros Dániel, Szalai Mátyás), Balassagyarmat, felkészítő tanár: Kormosói Gábor
5. hely: Mikszáth Kálmán Középiskola (Csábi Adrienn, Holicza Rita, Sik Dominik), Balassagyarmat, felkészítő tanár: Bellér Annamária

ipoly.menti.hu nyomám Felvidék.ma

A megynitóVerseny közbenIpolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola Jámbor Jennifer Katona Szabolcs Urbán Alex Bacsa Beáta
{iarelatednews articleid=”46443,43858,43847,43703″}