A kastélyban

A Harmonia Classica kamarazenekar újévi koncertet adott Szarván, a volt Pongrácz-kastélyban, ahol jelenleg egy öregotthon-féle működik Senior Park néven (Az ősi Pongrácz család kastélyában helyet kapott öregotthon weboldalán sajnos hiába keressük, nem találjuk a magyar verziót).

A Harmonia Classica kamarazenekarnak Méry János publicistánk is tagja. A következőképpen számolt be a január 11-i eseményről:
“A koncert fél 3-tól kezdődött, s mi, zenészek körülbelül kettőkor érkeztünk meg. Kiderült, hogy egy másik teremben játszunk, mint amiről szó volt, így szinte az egész épületen keresztülvezettek minket. Az épületbe belépve azt tapasztalhattuk, hogy egyetlen pozitívuma mindenképpen van az öregotthonnak, mégpedig, hogy a létesítmény kialakításával legalább a kastély állapota nem romlik.

A koncertterembe lépve elcsodálkoztunk azon, hogy szinte egyáltalán nem voltak székek a teremben. Később szomorúan tapasztaltuk, hogy ez azért volt így, mivel szinte mindenkit tolókocsiban toltak a nézőknek kialakított térre. A meggyötört, komor, fáradt arcok láttán olykor tényleg összeszorult az ember szíve. Látszott rajtuk, hogy tehetetlenek, és nem igen van már kedvük ilyen koncert-féleségekhez, főleg úgy, hogy amíg mi berakodtunk, a többségük már benn ült a teremben.

Fél 3-kor végüli s elkezdtünk játszani. Hegyi Brigitta művészeti vezetőnk igyekezett olyan darabokat választani, melyek ismertek, és jó hangulatot varázsolnak majd a terembe. Ez így is történt, Vivaldi, Händel, Sosztakovics, Gluck szerzeményei szólaltak meg a somorjai Harmonia Classica előadásában, és láss csodát, a idősek homlokáról eltűnt a redő, a meggyötörtség enyhült, a fáradtság éberséggé alakult, és a kezdetben komor arcokon előbújt egy-egy mosoly, a szemekben megjelent egy-egy könnycsepp. Az utolsó két számunk után pedig (Dvořák: Humoresque és Brahms: 4. magyar táncok) a kisszámú szép korú, de annál hálásabb közönség nagy tapssal jutalmazta a zenészek által megszólaltatott dallamokat.

51573A Harmonia Classica már karácsonykor el akart volna jutni az öregotthonba, de sajnos túl későn érkezett a meghívás; a zenekarunk ugyanis három adventi koncertet is adott az év végén. Egyet Mosonmagyaróváron, a helyi katolikus templomban, ahol a somorjai Bodó Zoli a plébános. Felléptünk Somorján is, a már klasszikussá vált adventi koncerten, melyen a HÍD vegyeskarral és a Németh-Šamorínsky István Művészeti Alapiskola diákjaival együtt vettünk részt.
A zenekar J.S. Bach négy csembalóra írt művét is eljátszotta Domsitz Erika, Domsitz Zita, Hecht Éva és Galbáčová Inka közreműködésével. Az énekkar és a művészeti alapiskola diákjai is kitettek magukért, így a koncertre ellátogatók kellemes élményekben gazdagodhattak.
Az adventi koncertsorozatunk utolsó állomása másnap, december 7-én volt, amikor is Jankó Gábor plébános úr meghívására Egyházgellébe látogatott zenekarunk, hogy a helyi román kori templomban adjon adventi koncertet. A templom akusztikája és elrendezése is kedvez a klasszikus zenének, így ez a koncertet talán még élvezhetőbbé tette.
Reméljük, hogy a koncertjeinkre ellátogatóknak sikerült szebbé tenni az estéjüket/délutánjukat. S ha igen, elértük célunkat” – számolt be a Felvidék.ma-nak Méry János, a zenekar tagja.

Méry János, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”50901,48058,51116,51110,50955″}