52218

Folytatja transzparens közvetítését Nagy Dávid, érsekújvári városi képviselő. Immáron a 4. ülésen vannak túl Érsekújvárott:

 “Hosszú lesz ez a mai nap, gondoltam reggel és egy tojással többet ütöttem a rántottámba. Közben a rádióban az LGT elhíresült slágere – a Mienk ez a cirkusz szólt. Hm, találó. Közben a rántottám épphogy megmentettem az odaégéstől; így hát jóllakva indultam neki a mai napnak és a majdnem 30 vitapontnak.

Megérzésem nem volt alaptalan. Az ülés kilencórásra (!) sikeredett, és három részre tudnám osztani.
I. rész: Az első részre tökéletesen illik az említett szám hangulata és részben szövege is. Ahogy Presserék mondják: „Lehetsz fent, és lehetsz lent, fentről lent van baj, és lentről pedig fent.” A „bratnerfaktúrák” kifizetése és a személyi posztok betöltése heves és hosszas vitákat szült. Talán a legérdekesebb a főellenőr választását megelőző meghallgatások voltak. Ezek során minden jelöltnek 3 perc adatott a bemutatkozásra. Érdekes, hogy nem is maguk a bemutatkozások, hanem a különböző emberi reakciók és gesztusok mennyit elárulnak valakiről. A meghallgatások során azon kaptam magam, hogy nem a betanult szövegeket figyelem, hanem a körítést. A titkos szavazások során főellenőrnek Stefan Rovnanik, a Novovital vezérigazgatójának Lebó Lajos, a városi rendőrség élére pedig Jozef Tököly és Ivan Zajíček lett megválasztva.

II.rész: Délben ebéden vettünk részt a Korzó hotelben. Jól is esett, mert addigra elfogytak a kolleganők által sütött pogácsák. Az ebédet követte a második rész. Ezt a nyugalom jellemezte. Itt a bizottságok által véleményezett földügyi és vagyonjogi javaslatokról volt szavazva. Nem csodálkozom, ha az emberek ilyenkor átkapcsoltak. Csupa paragrafus meg parcella, meg szám. Ha nem tanulmányoztam volna át tüzetesen a vitaanyagokat, illetve ha nem lennék a vagyonjogi bizottság tagja egy nagyon absztrakt maszlaggal találtam volna szembe magam. Valahogy ezt a részt is közelebb kelleni hozni az emberekhez. Nem biztos, hogy elég a száraz anyagok nyilvánosságra hozása.

III. rész: A harmadik rész már élénkebbre sikeredett. Újból kissé visszamentünk a múltba, amikor a régi-új főellenőr ismertette jelentését a kiselejtezett városi vagyonról, illetve a 2014-es munkáját. Ezek az anyagok megtalálhatóak ITT és ITT

Megtudtuk, hogy a főellenőr a kiselejtezett városi vagyon ügyében újabb büntetőfeljelentésekkel élt. Kíváncsian várom a folyamatban levő ügyek kimenetelét.

Végezetül a képviselők tolmácsolhatták az egyes polgári észrevételeket. E vitapontban, mint az újvári Via Nova elnöke, ismertettem a Tóth utcai temető kitisztítására irányuló projektünket. A jelenlevők segítségét is kértem a terv sikeres kivitelezéséhez. Őseink tisztelete és városunk tisztasága elvégre közös ügy. A város részéről az alpolgármester biztosított a támogatásban, míg a képviselők közül sokan már az ülés előtt jelezték, hogy részt vesznek az akción. Ki kell, hogy emeljem a Katona testvérek felajánlását, miszerint az esemény hirdetésére felhasználhatjuk a reklámfelületeiket. Több információ a temetőtakarításról ITT érhető el. 

A nap végére (18:00) már csak 19-en maradtunk. Látni, hogy pár kollégának nem volt erős reggelije. Amennyiben még a tisztelt olvasó fejében mindig az LGT szám megy, itt meghallgathatja: „Míg a törpe ordibál, míg az óriás félreáll, míg az őrült körbejár, miénk ez a cirkusz, itt mindenkire szerep vár.”

Mindezekhez jó egészséget kívánok!

Dr. Nagy Dávid
nagydavid.sk/Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”52084,51621,45807,45489,44171″}