Márton István könyve, az „Emberek az üvegharang cserepein” igazán élvezetes olvasmány mindazoknak, akik szeretik a Mikszáth-i, anekdotázó stílust. Ezekből az anekdotákból pedig kibontakozik egy kis határváros, Ipolyság 20. századi történelmének egy szelete. A szerző a bevezetőben így vall könyvéről, illetve „másodszülöttjéről”:
„Azzal is számoltam, hogy valakinek nem fog tetszeni, hogy a gyerek egy keresztezett teremtmény. Tudom. Mentségemül szolgáljon, hogy olyan három embernek akartam vele emléket állítani, akik engem formáltak és felkészítettek az életre. Az édesanyám, aki a képzőművészet és a zene szeretetét csomagolta vándortarsolyomba útravalónak; az édesapám, aki mellé pakolta az emberek iránti szeretetét, megbecsülését és a szakmával szembeni hűséget, elkötelezettséget, amire mindketten felesküdtünk, valamint Béla bácsi, akitől megtanulhattam a derűsebb oldaláról nézni a világot, megbecsülni, megszeretni minden munkát és mindenkit, aki az emberek érdekében valamit tesz.„
Az ő előadásában még a második világháború végén, Ipolyságon lezajlott súlyos harcok is jópofa anekdoták sorozata, amelyek hőse Béla bácsi, aki mindig feltalálja magát – a legnehezebb helyzetekből is kivágja magát. Így lesz sírásó, de ha a helyzet úgy kívánja meg, hát a Vörös Hadsereg katonáival is üzletel.
Aztán beköszönt a kommunista éra, és a szerző levonja a tanulságot:
„Úgy látszik, már akkor sem volt mindegy, hogy valaki Ipolyságon, vagy Zsolnán volt antifasiszta. A tengerszint feletti magasság volt a döntő.”
Hősünk az ötvenes években elkerült Ipolyságról, hogy pár évre a kassai egyetem diákja legyen. Ez volt az a kor, amikor még az egyetemre se volt egyszerű bekerülni, ha az ember fiának nem megfelelő „pedigréje” volt – vele is ez történt. Természetesen, ez se lehet az akadálya annak, hogy egy jóízűt adomázzon – mintha egy társaságban, poharazgatás közben terelődne a szó a régi időkre.
A könyvben azonban a felsoroltakon kívül még sokkal több is benne van – hogy egy kisváros hogyan vészeli át még a legnehezebb időket is. Hogy egy közösség életében milyen fontos a kultúra, és hogyan fog össze egy város, hogy megvalósuljon egy színielőadás, amiben még a kaszárnya cseh kiskatonái is fontos szerepet játszanak.
Hát ezért tartom fontosnak Márton István könyvét, mert olyan mozzanatokat rögzít, amelyekkel a hivatalos történetírás, jó eséllyel, nem foglalkozik – de ezek nélkül a „nyomok” nélkül, lehet, hogy sok esemény értelmezhetetlen marad.
Sztakó Zsolt, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”52657,51268,50944,50843″}
