52533

Zsapka Attila, Vadkerti Imre és Sipos Dávid nyolc nap alatt tizenhat helyszínen ad koncertet Zúg március címmel. Rozsnyón állva tapsolták őket vissza a Rozsnyói Református Egyházközség diákjai. Március 19-én Almágyban, Nagydarócon és Losoncon lépnek fel.

„A koncerten javarészt a szabadságharchoz kapcsolódó énekeket, verseket és Kormorán dalokat, valamint Korzár dalokat hallhatnak a résztvevők” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Zsapka Attila.

Az előadók az 1848/49-es ünnephez szerettek volna kapcsolódni koncertsorozatukkal. Az ünnep szellemét főként az iskolákba tudják ily módon eljuttatni. Az előadók 2014 tavaszától játszanak együtt ebben a felállásban. „Attila meghívására jöttem, és még Sipos Dávidot vettük be a csapatba. Így járjuk az iskolákat, templomokat, kultúrházakat. Nagyon megtetszett a fellépések légköre, és úgy döntöttünk, hogy végigjárjuk a Felvidéket” – tudtuk meg Vadkerti Imrétől.

A turné A kultúráért Gömörben és Gömörön Túl Polgári Társulás szervezésében valósul meg, mely 2006-tól rendszeresen szervez különböző kulturális programokat Felvidék-szerte. Céljuk eljuttatni a kultúrát a Felvidék akár legkisebb településeire is. A Zúg március címet viselő koncertsorozat március 12-én Karváról indult és március 20-án Ipolynyéken ér véget.

A további fellépéseket ITT>>> találják Eseménynaptárunkban.
A rozsnyói előadás képeit ITT>>> tekinthetik meg.
Beke Beáta, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”48427,46944″}