53418

Ligeti Teofil kormányzati kommunikátor

Ez a réztábla hirdette büszkén irodájának az ajtaján, hogy bent nem akárki dolgozik, hanem a kormány legfontosabb tagja… természetesen, szigorúan csak a Miniszterelnök után!

Habár, jobban belegondolva, még a Nagyfőnök is rá volt szorulva a tanácsaira egy-egy rázósabb ügyben. De hát, neki éppen az volt a dolga, hogy mindig ott legyen kéznél, ha szükség volt rá. Hisz a modern kormányzásnak pontosan a kommunikáció volt a legfontosabb területe. Úgyis mondhatnánk, hogy ez volt a kormányzás stratégiai ágazata!

Csinálhatsz bármit, csak kommunikáld jól, akkor nyert ügyed van! Ez volt a fő szabály. Kormányozni nem is olyan nehéz. Beadni az embereknek, hogy mindez az ő érdekükben történik. Na, ez a tudomány…vagy, ha úgy tetszik, művészet.

Kiemelt pozicíóját az is jelezte, hogy a miniszterek kénytelenek voltak felkeresni őt, ha a szolgáltatásait akarták igénybe venni. Természetesen, a Nagyfőnök kivétel volt, az ő irodájából vészcsengő volt bekötve hozzája, ami, ha megszólalt, neki ugorni kellett. Mint most is, a csengő felberregett.

A Nagyfőnököt gondba merülve találta, fejét a kezébe temette. Fel se nézett, úgy mondta:

– Most aztán bajban vagyunk, igazán nagy bajban. A VÁG ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT nem akar fizetni az alvállalkozóinak, és mindenki nekünk ugrott, az ellenzék, a sajtó, a vállalkozók meg persze rajtunk keresik a pénzüket.

Ligeti jól ismerte a VÁG ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT című szappanoperát, mert az utóbbi napokban a média másról se szólt, mint erről a botrányról. Az újságírók előszeretettel mutogatták a VÁG ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT tulajdonosának, SZÉLES VILMOSNAK /igen, igen, SZÉLES GÁBOR unokatestvéréről van szó, de ez történetünk szempontjából nem releváns/ Bahamákon épült luxusvilláját, aminek az árából vélhetően az összes alvállalkozót ki lehetne fizetni, sugallták a képekkel a nézőknek – ez azonban nem más, mint undorító populizmus, de hát az újságírók már csak ilyen undorítóan populisták.

A Nagyfőnök folytatta a siránkozást, mintha legalábbis fizették volna érte:

– Jó nagy slamasztikában hagytak minket…pedig anno milyen jókat is üzleteltünk. Ráadásul, alig egy óra múlva tartunk sajtótájékoztatót, és addig ki kellene találni, hogy mit mondjunk.

Ligeti fölényesen elmosolyodott, amivel azt mondta, hogy jó nagy szarban vagytok, de szerencsétek, hogy itt vagyok, mert én majd pelust cserélek nektek. Tudta, hogy a Nagyfőnök mennyire gyűlöli ezt a mosolyt, de hát, tényleg nagy szarban voltak, és szükségük volt valakire, aki kicseréli a pampers-t.

– A legjobb védekezés a támadás – magyarázta nagyképűen. – Ezért azt kell mondani, hogy a VÁG ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT most azért nem tud fizetni az alvállalkozóinak, mert az ellenzék a maga idejében túl olcsó autópályákat építtetett, és a VÁG ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT most ezért nem tud fizetni az alvállalkozóinak.

A Nagyfőnök sűrűn pislogott, mindaddig, amíg csak fel nem fogta, aztán egyszerre felderült az ábrázata.

– Jó, ez nagyon jó… de lesz, aki ezt elhiszi nekünk?

Ligeti meggyőződéssel bólintott.

– Ha elég gyakran és kellő átéléssel mondják, a nép szinte bármit hajlandó elhinni.

A Nagyfőnök, amint nyeregben érezte magát, egyszeriben dühbe gurult.

– Mi maga, rendező, hogy instruáljon minket? Tudja meg, hogy ebben az országban mi vagyunk a legjobb színész, mi ezzel választásokat és felméréseket nyerünk meg. Ez nekünk ujjgyakorlat lesz.

Ligeti Teofil ebből a kitörésből tudta, hogy az audienciának vége, mert a Nagyfőnök most már tudja, hogy mi a dolga. Azzal a jó érzéssel távozott, hogy ez egyszer újfent sikerült a nemzetet…lóvá tenni!

Sztakó Zsolt, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”52289,51756,51447,51434,50756,50383,50272,49908″}