53259

Korrupció gyanúja miatt Pavol Pavlis lemond miniszteri tisztségéről – közölte a sajtóval Miriam Žiaková, a gazdasági tárca szóvivője azt követően, hogy a miniszter Robert Fico kormányfővel egyezetett.

A gazdasági miniszter vállalta a politikai felelősséget a személyét érintő, nyilvánosságra került tényekért, fogalmazott a szóvivő, hozzátéve: a Pavlis körüli botrány árt az őt jelölő pártnak (Smer-SD), magának a miniszternek és családjának.

Pavlis azt követően távozik tisztségéből, hogy a Sme napilap közzétette, a gazdasági tárcától százezres takarítási megbízást szerzett a Sitis cég tulajdonosa, Dávid Šípoš, a miniszter sógora. A Sitis 2012 augusztusában alakult, írja a Sme, négy hónappal azt követően, hogy Pavol Pavlis Tomáš Malatinský után átvette a tárca vezetését. Két hónappal a cégalapítást követően az MH Invest, a minisztérium egyik szervezete 20 ezer eurós szerződést írt alá vele. Šípoš később más minisztériumoktól is kapott hasonló megbízást.
Šípoš 2013 szeptemberétől kizárólagos tulajdonosa a Sitisnek, 2014-ben a pozsonyi Téglamezei úti rendelőintézet takarítását is rábízta 103 000 euróért a Nemzeti Vagyonalap, melyhez az intézet tartozik.

Pavol Pavlis 2014-ben Tomás Malatinský lemondása után vette át a gazdasági tárca vezetését. Ő volt az ötödik miniszter, aki távozik Robert Fico 2012-ben összeállt, második kabinetjéből.

A Sme és a TASR nyomán ngyr, Felvidék.ma
Fotó: archív, SITA/Ján Slovák  {iarelatednews articleid=”51895,51798,51470″}