52878fm

Ötödik évfolyamába lépett immáron elektronikus folyóiratunk, a Felvidéki Magyarok. Először 2011. áprilisában jelentkeztünk, akkor talán még amolyan kísérletképpen.
E szavakkal bocsátottuk útjára első lapszámunkat: “arra kerestük a választ, hol tartunk mi, szlovákiai magyarok közösségként a XXI. század első évtizedének végén. Van-e esélyünk a megmaradásra?”
E kérdések most, 2015. áprilisában, évek múltán is aktuálisak. Ugyanezekre a kérdésekre keressük a választ a Felvidék.ma hírportálon nap mint nap, s itt, e helyütt is, negyedévenként megjelenő folyóiratunkban.
Idei első lapszámunk megjelenését kereszténységünk legszentebb ünnepéhez, Húsvéthoz igazítottuk. Állandó szerzőnk, a hitében és nemzeti közösségünk iránt egyaránt elkötelezett ifjú lelkiatya, Nagy Péter ezúttal a Feltámadás ünnepéhez kapcsolódóan tart tükröt mindnyájunk elé.  Aktuális közéleti témákkal is foglalkozunk. Ahogy mindig, úgy most is az élet írta őket, mi csak rögzítjük: beszámolunk anyanyelvhasználatunk frontján vívott (sokszor szélmalomharcnak tűnő) küzdelmeinkről, a sajnos még mindig eleven állampolgársági mizéria újabb fejezetéről és természetesen a februári népszavazás értékeléséről. Interjút olvashatnak egyik legragyogóbb művészünkkel, a nemrégiben népdal-lemezzel jelentkező Dráfi Mátyással, s az évfordulók kapcsán foglalkozunk történelmünk egyik legtragikusabb fejezetével, a málenkij robotra hurcoltak sorsával is. De nem mehettünk el szó nélkül a legnagyobb példaképünk, Esterházy János emlékét ért újabb, a tengerentúlról érkező támadás mellett sem – összefoglaljuk a mártír sorsú felvidéki politikus ellen folytatott szisztematikus hadjáratot bizonyos amerikai “magyar” körök részéről. Mindezt igyekeztünk azért némi könnyedebb olvasmánnyal ellensúlyozni: Gordon László élményszámba menő leírása a Gömör-Tornai-karsztról reményeink szerint sokakat késztet majd arra, hogy leakasszák a szögről a túrabakancsot. Persze csak miután végeztek folyóiratunk olvasásával, melyet tehát ezúton “nyújtunk át” szeretettel a tisztelt olvasóknak, áldott húsvéti ünnepeket kívánva. a szerkesztők
Tartalom: Megbélyegzett magyarok * Közöny Köztársaság * Az árgyélus kismadár… – Beszélgetés Dráfi Mátyás színművésszel nemrégiben megjelent népdallemezéről * * Jelentések nyelvi háborúnk frontnaplójából * Március 15. a Felvidéken * Elég volt Esterházy János emlékének gyalázásából! * A magyar-szlovák alapszerződés * Nagy Péter atya húsvéti üzenete: Krisztus ma magához öleli az emberiséget * A kisebbségi magyarság szolgálatában – Beszélgetés dr. Lukács Ferenccel, a Rákóczi Szövetség munkatársával * A málenkij robotra hurcoltak emlékéve * Egy kis tavaszi túra-kedvcsináló: irány a Gömör-Tornai-karszt! Barangoló Gordon Lászlóval.

Az aktuális számot Szűcs Dániel kollégánk szerkesztette. A folyóirat megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.

A lapszám megtekinthető, illetve letölthető itt.

Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”37834″}