54032

A Via Nova ICS és Baráti Körök örömmel értesült a május 29-ikére tervezett demonstrációról az R2-es gyorsforgalmi út építésének meggyorsításáért és a régiónk fejlesztéséért.

Szervezetünk, mint a régióban működő legnagyobb ifjúsági szervezet felelősséget érez szülőföldünk jövőjéért, amit nagyban befolyásol az R2-es gyorsforgalmi út építésének üteme is. Mi azt szeretnénk, hogy az itt élő fiataloknak ne kelljen elvándorolniuk megélhetésük érdekében, ezért minden megmozdulást támogatunk, ami ezt célt szolgálja, függetlenül attól, melyik politikai párt képviselője kezdeményezi. Véleményünk szerint a régió polgármesterei és képviselői által kezdeményezett petíció is ezt a célt szolgálta, amiben a szervezet szintén aktívan bekapcsolódott, ahogy a pénteki megmozdulás is üdvözöljük.

Ezért kérjük mi is a szervezet szimpatizánsait, ahogy az itt elő gömöri lakosságot pártszimpátiájuk és nemzetiségi hovatartozásuktól függetlenül, jöjjenek el pénteken 17.00 órára a bátkai benzinkúthoz a megmozdulásra, ugyanis ez az a téma, ami minden itt élő ember közös érdeke – áll a szervezet közleményében.

„Vannak ügyek, ami minden Gömörben élő ember közös ügye, ezért pártok és szervezetek feletti összefogást igényel. Ilyen a mai R2-es tüntetés is, ezért támogatja a Via Nova ICS és BK is valamit tegnap este a MKP Járási Elnöksége is támogatásáról biztosította a megmozdulást. Tudjuk, hogy a szülőföldnek van a legnagyobb identitásmegtartó ereje, a szülőföldön maradáshoz viszont gazdasági fejlődésre, infrastruktúrára van szükség. Ennek egyik alapköve az R2-es. Bízunk benne, a mai megmozduláson minél többen leszünk és maga Robert Fico is meghallja a hangunkat! Hajrá Gömör, Hajrá, R2!” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Cziprusz Zoltán, a Via Nova stratégiai alelnöke.

Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”53767,53578,52909,52620,53198,53612,53429,53006″}