53872

Ľudovít Kaník azt szeretné, ha az SDKÚ-DS Központi Tanácsa minél előbb összeülne, és világosan állást foglalna abban, jóváhagyja-e Pavol Frešo pártelnök eljárását a Számvevőszék elnökválasztása során, avagy sem.

Kaník szerint a Központi Tanácsnak még június folyamán döntést kellene hoznia arról, mi lesz az SDKÚ-DS sorsa.
„Gyorsan kell cselekednünk. A Központi Tanácsnak vagy jóvá kellene hagynia Pavol Frešo eljárást, és melléállni annak, hogy az SDKÚ mostantól a Smer segédpártja, vagy egyértelműen elutasítani Frešo eljárását” – jelentette ki a TASR hírügynökségnek Kaník, aki Mitrík jelölésével a Számvevőszék élére kezdettől nem értett egyet.

Kaník szerint Frešo az SDKÚ-tagok többségének véleményével szöges ellentétben cselekedett. Több régióból hallania már a bíráló szavakat Frešóval szemben. Pavol Frešo döntései és kijelentései ugyanis Kaník szerint nem a párt véleményét képviselik.

Az ellenzéki képviselő azonban lát még teret az SDKÚ-nak és választóinak a jövő évi parlamenti választáson. Mint mondta, mindent meg akar tenni azért, hogy a párt választóinak legyen kit választaniuk. Az SDKÚ-DS-ből való távozásáról egyelőre nem beszél, és arra sem válaszolt, hogy felszólítja-e Frešót a tisztségéből való távozásra. Nemrégiben azonban megerősítette, amennyiben a régiókból javaslat lenne rá, jelöltetné magát a párt választási listavezetőjének.

Frešo Kaník elutasító véleményével kapcsolatban korábban úgy nyilatkozott, hogy az SDKÚ-DS Elnöksége csaknem egyhangúan jóváhagyta Mitrík jelölését, csupán Kaník ellenezte azt.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”53869,53832,53657″}