54312

A munkaerőpiac és a gazdasági növekedés mutatói jobbak, mint ahogy eredetileg az idei költségvetési javaslat feltételezte. „Ez azt jelenti, hogy mindennek kedvező hatása van költségvetési helyzetünkre és céljaink teljesítésére, gondolok itt a deficit és az államadósság alakulására” –  állapította meg a Robert Fico kormányfővel tartott sajtótájékoztatón Peter Kažimír pénzügyminiszter.

Mindez egyben reagálás is volt a Szlovák Nemzeti Bank héten nyilvánosságra hozott legújabb előrejelzésére. Ennek alapján Szlovákia gazdasági növekedésének ebben az évben el kéne érnie a 3,2 százalékot, jövőre a 3,8 százalékot, míg 2017-ben a feltételezett növekedés 3,5 százalékos lesz. „ Meg kell jegyeznem, hogy az idei költségvetés 2,6 százalékos gazdasági növekedést feltételezett” – tette hozzá Kažimír.

A jövő hét folyamán aktuális makroökonómiai előrejelzésével a pénzügyi tárca is jelentkezik, majd ezt követően két hét múlva ismerteti a 2015-2016-os időszakra szóló adó- és járulékbevételi kilátásait is.

„Nagyon elégedettek vagyunk a munkaerőpiac fejlődésével is. Ez ugyanis kulcsfontosságú gazdaságunk és az államkincstár szempontjából, valamint az emberek rendszerbe vetett bizalmának és költekezési kedvének fejlődése szempontjából is. Érdekes továbbá a munkahelyek alakulásának struktúrája azokban a régiókban, amelyek Pozsonyhoz, illetve Nyugat-Szlovákiához viszonyítva nagy munkanélküliséggel küzdenek. Hosszú hónapok óta ezekben a régiókban is előrelépés történt és csökkent a munkanélküliség,” tette hozzá a pénzügyminiszter.

„Idén január elseje óta, amikor a minimálbért 380 euróra emeltük, mindössze három hónap alatt több mint 40 ezer új munkahely jött létre. Tehát joggal állapíthatjuk meg, hogy a minimálbér emelkedése nincs negatív hatással a munkanélküliség alakulására. A minimálbér emelkedése mellett is van lehetőség új munkaalkalmak teremtésére” – egészítette ki Fico.

A TASR nyomán Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”50489,46928,37595″}