Bárdos Gyula Nemesradnóton

A Rimaszombati járásban a következő Beszéljük meg! lakossági fórumot a Magyar Közösség Pártja helyi szervezete június 24-én Nemesradnóton tartotta. A vendég Bárdos Gyula, az MKP Országos Elnökségének a tagja volt.

A fórumra öt faluból – Bátka, Zsíp, Balogújfalu, Nemesradnót, Balogiványi – gyűltek össze. A résztvevőket Pósa Dénes, az MKP nemesradnóti alapszervezetének az elnöke köszöntötte.
Bárdos Gyula felvezető előadásában a szlovákiai magyar közösség megmaradásának és gyarapodásának, valamint Dél-Szlovákia gazdasági felzárkóztatásának intézményi feltételeiről szóló dokumentum lényegére világított rá.

Lakossági fórum NemesradnótonHangsúlyozta, hogy helyzetbe kell hozni a közösségeinket. Mint elmondta, a statisztikai adatokból kitűnő népességfogyásra szerinte egy jó terv a gyógyír, amivel rendelkezik a Magyar Közösség Pártja. Kitért a legutóbbi köztársasági-elnök választásra, amelyen magyarként hitet adott a választóknak, de ugyanakkor kapott is. „Sokan visszajeleztek, hogy jó érzéssel mentek el az államfőválasztásra, hogy magyar jelöltre adhatták le voksukat” – emlékezett vissza.

A fórumon felszólalt Auxt Ferenc, az MKP Rimaszombati járási elnöke, megyei képviselő, a Besztercebányai Megyei Önkormányzat működéséről, a pályázati rendszerről is tájékoztatta a résztvevőket.

Pósa Dénes köszönti a fórumotPósa Dénes zárszavában megköszönte a vendégeknek, a polgármestereknek, az MKP helyi szervezetek elnökeinek és minden résztvevőnek, hogy a fórumon hozzászólásaikkal segítették a közös gondolkodást.
„Sikeresnek könyvelem el, hogy regionális találkozóvá gömbölyödött ki az összejövetel, s a Balog-völgy több települése is képviseltette magát. Minket is aggodalommal tölt el a magyarság ilyen nagy arányú fogyása. Fontosnak tartjuk, hogy minél többen, minél nagyobb körben beszéljünk ezekről a húsba vágó problémákról. Hitet kell adnunk, hogy a gazdasági és az önkormányzatisági program kellő támogatás mellett véghezvihető” – mondta Pósa Dénes.

he, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”54321,53922,53861,53452″}
Auxt Ferenc Bárdos GyulaPósa László Auxt Ferenc és Bárdos Gyula