53990

A Magyar Országgyûlés 2010. évi XLV. törvénye a nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről június 4-ét, az első világháborút magyar részről lezáró trianoni békediktátum aláírásának napját a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította.
Amióta a magyar állam június 4-ét, a gyalázatos trianoni döntés évfordulóját a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította, bizonyára több olyan település is kihasználta ezt az alkalmat arra, hogy testvér-települési szerződést kötve erősítse a Kárpáthazában élő magyarság szellemi és lelki kötelékét.
A Rákóczi Szövetség és a Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatala jóvoltából az idei évben felvidéki és délvidéki alap- és középiskolások látogattak el Budapestre a nemzeti összetartozás napi központi ünnepségre.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet, Ipolynyék Község Önkormányzata és a Pro Villa Nek Polgári Társulás a Dombi Ferenc, ipolynyéki kanonok munkássága előtti főhajtás jegyében Felvidéki magyar papi sorsok a hontalanság és a kommunizmus időszakában Csehszlovákiában címmel egyháztörténeti konferenciát szervezett május 8-án a községi hivatal dísztermében.
A nagykürtösi tűzoltók méltóan megünnepelték védőszentjüket.
Lukanénye – láttuk Csíksomlyó ragyogását.
Idén huszonhat előadó 28 produkcióval nevezett be az ITEFESZT-re, azaz az Ifjú Tehetségek Fesztiválja címet viselő járási tehetségkutató versenybe.
2015. május 29-én a gyerekeké volt a főszerep a Csábi Alapiskolában.
Az idén is, mint mindig a Mikszáth Emlékház rendszeres működtetése óta a Mikszáth Napok keretén belül a leggazdagabb
műsort a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma biztosítja.
Évfordulónaptár: Szered Fábián.
A pozsonyi Zichy-palotában adták át a Szlovák Irodalmi Alap díjait a tavalyi év legkimagaslóbb irodalmi teljesítményeiért.
Szlovákiában országszerte 2015. május 16-án tartották a múzeumok éjszakáját.
Immár tizedik alkalommal rendeztük meg Nagycsalomján a falu szülöttének, Fayl Frigyes zeneszerző, zenepedagógus tiszteletére az ünnepi koncertet.
Az Ipolytól a Jordánig vezetett zarándokutunk, hogy megtekintsük a szent helyeket, a szent ereklyék közelébe jussunk, szellemi táplálékot keresve, hitbéli megvilágosodást, léleknemesítő átalakulást remélve.
A Balassi-emléknap május 22-én volt megtartva a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmánya és a Kékkői Múzeum közös szervezésben.
A kristályok hatása életünkre – Az ember a történelem kezdete óta vonzódik a szép kövekhez, melyekből nemcsak használati tárgyakat készített, hanem egyes drágakövek és féldrágakövek a hatalom jelképeivé is váltak.
Diákok és tanítók egyaránt nagy lelkesedéssel vártuk az idei nyár első meleg napjait, mivel június elejére terveztük
be a gyermeknapot az ipolynyéki alapiskolában.
2015. március havában nyitotta meg kapuit Lukanényén a nyugdíjasok napközi otthona.

A lap elektronikus változatban megtekinthető ITT>>>.
Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”53990,53433,52628,52096″}