Közbeszéd a Nagysátorban

A Gombaszögi Nyári Táborban a közéleti programok nagy részét Földváry István, a Közbeszéd egyik szerkesztője szervezte.

Krasznahorkaváralján 2000-nél is több rezidens táborlakója volt a 2015-ös Gombaszögi Nyári Tábornak, ahol 6 nap alatt több mint 140 szervező dolgozott azért, hogy a majd 240 program megvalósuljon. Krasznahorkaváraljának már a nevében is van valami varázslatos. A nyugatról odalátogató vendégre pedig kimondottan nagy hatással van Krasznahorka büszke vára, mely még így szárnyaszegetten is méltóságteljesen áll őrt a falu és a környék felett.

Földváry István Karel Schwarzenberggel beszélgetIlyen miliőben kap helyet a Gombaszögi Nyári Tábor, melyen a 2000-es évek elején még csak 80-160 –an vettek részt, de 2010-ben már 380 (60 szervezővel), 2011-ben 550, 2012-ben pedig 700 résztvevője volt. A szervezői csapat kezdetben a Diákhálózatból és tagszervezeteiből állt (Prága, Brünn, Pozsony, Nagyszombat, Nyitra, Komárom, Besztercebánya, Kassa és Budapest), majd a Sine Metu Polgári Társulás és több felvidéki és kárpát-medencei civil szervezet csatlakozásával bővült.
„A szervezők egyértelműen egy pártpolitikailag független, az önkéntességen és az együttműködésen alapuló tábor – fesztivál – szabadegyetem jellegű rendezvényért tevékenykednek, amelynek legfontosabb célja a generációkon átívelő szlovákiai magyar közösségépítés” – írja Hangácsi István a gombaszögi tábor hivatalos oldalán.

Csenger Sándor előadása a pénzügyi alapismeretekről„Azt mondhatom, hogy az idei tábor szinte minden téren fejlődött. A közéleti programok terén, a zenei kínálatban, de akár a változatos ételkínálatot is említhetném. A tábor önkéntesei idén is azon dolgoztak, hogy az ide látogatók semmiben sem szenvedjenek hiányt. Természetesen bíztunk benne, hogy jó időnk lesz, mert ez ugye elengedhetetlen. Szerintem mindenki megtalálta a saját maga számára legmegfelelőbb programot“ – nyilatkozta Földváry István, a Közbeszéd egyik szerkesztője, aki a következő beszélgetéseket szervezte meg személyesen: Beszélgetés Karel Schwarzenberggel, Európai identitás, Közönségtalálkozó a Trollfoci adminjaival, Összeesküvés-elméletek, Választási esélylatolgató, Pénzügyi alapismeretek, Szellemvárosok Magyarországon, Beszélgetés Gubík Ági színésznővel, Interaktív kísérletek fizikusokkal és az Egy futballfüggő naplójából.
Beszélgetés Gubík Ágival
„A Közbeszéd Nagysátorban főleg közéleti és oktatásügyi témák kaptak helyet, de a nagy érdeklődésre való tekintettel itt rendeztük meg a Trollfoci facebookos oldal adminjaival szervezett találkozót is. Én amellett, hogy több beszélgetést is vezettem, részt vettem azon programpontok koordinálásában is, amelyeket nem a Közbeszéd szervezett”- folytatta a fiatal sárosfai mérnök, aki szerdán, július 15-én Karel Schwarzenberggel beszélgetett a Közbeszéd sátrában.

„Karel Schwarzenberg egy jó humorú, kellemes személyiség, igazi úriember. De nem a 21. század embere. S ezt jó értelemben értem. Az a hatalmas műveltség és élettapasztalat, mely sugárzik belőle, hihetetlen erőteljes személyiséggé teszi” – jegyezte meg Földváry.
A Közbeszéd szerkesztője hozzáteszi, hogy a cseh TOP 09 párt alapítója tisztában van a felvidéki magyarok problémáival, elítéli a Beneš-dektérumokat és mindazt, ami azzal járt.
Karel Schwarzenberg és Németh Zsolt„Érdeklődött a szlovák állampolgársági törvény felől, s szerinte ez a törvény teljesen értelmetlen és abszurd. Megemlített egy példát, miszerint a Schwarzenberg-családnak svájci állampolgársága is volt már a 18. században, melyet 200 évig nem is használtak. De amikor 1948-ban menekülniük kellett Csehszlovákiából, gond nélkül kézhez kapták a svájci útlevelet – idézte fel az elmondottakat Földváry.

A Martos-Gombaszög viszonnyal kapcsolatos kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy nem gondolja, hogy a két rendezvénynek rivalizálnia kellene egymással.
„Ez az egész dolog méltatlan a felvidéki magyarsághoz. A két tábor által megszólított réteg merőben eltérő. Akik ellátogattak Gombaszögre, jól érzeték magukat. Mindent megkaptak, amit szerettek volna: kultúrát, szórakozást, igényes szellemi tartalmat. Ez nekünk elég” – fejezte be a Közbeszéd szerkesztője, aki szabadidejében egyébként a madridom.hu szerzője is.

Salat Levente Horony Ákos Kovács Balázs Korhecz Tamás - az autonómia fórumonS hogy mit tehetnénk még ehhez hozzá? A két fesztivál közötti vitákról esetleg még annyit, hogy aki a nyugatiak közül megteszi a több mint 300 km-es távot, és ellátogat Krasznahorkaváraljára, vagy keletről ugyanígy Martosra, az nem egy napra tervez. S egy nyári tábornak más hangulata van, ha valaki több napot tölt ott, mintha csak egy délutánra vagy egy koncertre menne el.

A két tábor kiegészíti egymást és mindkettőnek megvan a saját jellegzetes hangulata, még akkor is, ha a gombaszöginek több évtizedes hagyománya van már. Mi magyarok, szeretünk arról is vitatkozni, amiről felesleges. A személyiségi kérdéseket félre kell tenni. S még valami. Mindenkinek ajánlom, hogy látogassanak el a mindkét helyre, legalább két estére. S élvezzék a hangulatot. Mert mindkettőnek megvan a sajátja. Mely utánozhatatlan.

Méry János, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”55076,55042,55040,55018,54991,54971″}