54829

A kassai Rovás Akadémia (RA) nyári időszakának első kiállítását a kassai születésű Kiss-Palencsár Ildikó, Magyarországra távozott festő-rajztanár munkáiból állította össze.

Kovács Ágnes, az RA igazgatója elárulta három éven keresztül Sárospatakra jártak együtt a Comenius Tanítóképző Főiskolára. Kassán nem találkoztak, mert Ildikó gimnazista volt, ő pedig iparista. A rendszerváltás után, 1991-ben Sárospatakon találkoztak felvidéki, kárpátaljai és erdélyi évfolyamtársaikkal. Ők voltak az első generáció, mely ösztöndíjasként ott tanulhatott. Ők ketten rajzszakkollégisták lettek. Kovács már akkor megállapította, jól rajzol, van benne tehetség. A bennük szunnyadó rajztehetségét sárospataki vizuális neveléstanáraik, Balogh István és felesége, Sándor Zsuzsa kitűnő érzékkel erősítették. Kiss-Palencsár azóta is a művészet jegyében él mind a mai napig. Rajztanárként dolgozik ma is a Székesfehérvárott, s azóta elvégezte a Kaposvári Egyetem rajz és vizuális kommunikáció szakát.

Saját bevallása szerint mindig is illusztrátor szeretett volna lenni – amikor a 2007-es sárospataki Prepart kiállításon először látta a munkáit, az jutott eszembe, hogy kitűnő illusztrátor válna belőle. Ekkor ott volt azon a sárospataki kiállításon, és akkor elhatározta, kiállítást nyitnak Ildinek itt, Kassán. Nyolc év múltán sikerült.
Mostani kiállításán lévő munkái rendkívül változatos képet mutatnak, mind technikájukban, mind témájukban, úgy színvilágukban. Ez a gyűjteményes kiállítás velejárója, mely az elmúlt 20 év alkotásaiból válogat. Azt lehet mondani, s a kiállítás címe is ezt sejteti, hogy a művész keresi az útját. Kívánja neki, hogy azt mielőbb megtalálja, de az is lehet, az örök útkeresés a jobb, hiszen az azzal járó bizonytalanság kegyelmi állapot.
Megmutatott nekünk egy rajzot is, melyet annakidején emlékbe eltett magának.

Kovács Ágnes megnyitója után megtekintettük a kiállítást, valóban változatos képet nyújtó képeket, melyek között akvarelleket is találunk. Nekem ezek nyerték meg leginkább tetszésemet.
A kiállítás július 2-án nyílt meg és egy hónapig tekinthető meg.

Balassa Zoltán, Felvidék.ma
További fényképek a Képgalériánkban ITT>>> érhetők el.