55121

Tömöl Gabriellával, a Korona énekegyüttes vezetőjével legutóbb 2013-ban, az első CD-jük megjelenésének alkalmával beszélgettünk. Akkor sok tervük és ötletük volt, melyek mindegyikének középpontjában a szülőföldünk állt és az volt a célja, hogy közelebb hozza az embereket az énekléshez.

Terveik közt szerepelt egy lemezbemutató koncert megszervezése, énekverseny és Korona ösztöndíj elindítása a fiatal tehetségek számára. Gondolkoztak budapesti hangverseny-látogatáson a Művészetek Palotájába és nagy álmukként tartották számon egy régiós találkozó megszervezését azok számára, akik valaha énekeltek valamelyik helyi kórusban.

2013 óta mi történt a kórussal?

Kórusok éjszakájánAmikor először beszélgettünk, akkor még csak az első fellépéseken voltunk túl és néhány alapötlet volt a tarsolyunkban, melyeket szerettünk volna mindenképpen megvalósítani. Azóta a legtöbbje már sikerült. Ma már társulásként működünk. Az idei év elején sikeresen bejegyeztettük a Pro Korona Polgári Társulást. Amit szintén szerettünk volna, és idén májusban sikerült megvalósítani, az az énekestalálkozó. Felkutattuk a régi tagokat, s nemcsak a pelsőci női kar, hanem a Sajó völgye énekkar tagjait is megszólítottuk. Felkerestük az iskolai gyermekkarok énekeseit is. Mindenkit, aki a környéken valaha kórusban énekelt, vagy jelenleg énekel. Több mint 250 nevet tartalmazó lista készült. Nekik szerveztünk egy dalolászós, családias hangulatú közös délutánt. Ennek keretén belül felavattuk Samu Katalinnak állított emléktáblánkat. A találkozóból és koszorúzásból szeretnénk hagyományt teremteni. A hangverseny-látogatásokat is elindítottuk. Eddig “belső körökön” teszteltük, hamarosan fejlesztjük, bővítjük. Sok fellépésünk van. Egyházi, világi felkéréseket kapunk, fellépünk Csemadok-rendezvényeken, nyáron a falunapok tömkelege vár ránk. Talán úgy jellemezném ezeket az első éveket, hogy bemutatkozás, tapasztalatgyűjtés, közönségépítés zajlik.

Előző interjúnk alkalmával céljaik közt szerepelt a Korona ösztöndíj. Ezt a célt mennyire sikerült elérni?

Ez egy hosszabb folyamat. Első lépésként társulást kell alapítani, ami megtörtént. Ezzel hivatalos formát öltött a csapat működése. A Korona ösztöndíjnak is, és az énekversenynek is a legfőbb célja, hogy felkutassa és megszólítsa azokat a fiatalokat, akik nyitottak az éneklésre, zenélésre. Az ő támogatásukat úgy oldottuk meg, hogy elkezdtem a pelsőci Dénes György MTNy Alapiskolában kóruspróbákat tartani. Ott lényegében felkutatom azokat a gyerekeket, akik szeretnek énekelni és kiválogatom közülük azokat, akik a támogatásra érdemesek lesznek a jövőben. A legjobbak meghívást kapnak a Koronába. Jelenleg a Korona énekegyüttes közel húsz tagot számlál. A csatlakozó fiatalokat abban támogatjuk, hogy a részvételükkel, éneklésükkel kapcsolatos minden kiadásukat fedezzük. Ez többek között egyenruhát, utaztatást, képzést foglal magában.Úgy gondolom, hogy a bekapcsolódásuk zenei téren nagyon fontos élményeket ad nekik, és reméljük, hogy a lányok a későbbiekben is hűek maradnak hozzánk. Gyakorlatilag az énekegyüttes utánpótlását neveljük. Vagyis a Korona ösztöndíj kialakulóban van.

Mikorra várható a következő CD?

Következő nagy álmunk a második CD megjelentetése! Most nagyon sok fellépésünk van, évente 20-25 alkalom, és ha a kórusnak sok fellépése van, nem biztos, hogy a fejlődését szolgálja. Nincs idő új anyagot tanulni, tökéletesíteni a már meglévőket. Most egy ideig szüneteltetjük a fellépéseket, és visszavonulunk a „műhelyünkbe”. Az a feladat, hogy a tagság összecsiszolódjon és tudjunk egy következő CD-t készíteni. Ha minden jól megy, 2016 őszén egy karácsonyi lemezzel jelentkezünk.

Milyen a repertoárjuk?

Továbbra is a sokszínűségre törekszünk. A népdalok beivódtak a tagok fülébe, lelkébe. Egyre gyakrabban kérik, aminek én nagyon örülök. Van Bárdos Tünde nótánk, reneszánsz pásztortáncunk, Abba feldolgozásunk, sárközi karikázót tanultunk Karai Józseftől és nagy kedvencünk lett Beyoncé Gospel Medley átirata. Nagyon hiányoznak már a klasszikusok – Bartók, Bárdos, Kodály – mely vonalat én szeretném egyre hangsúlyosabbá tenni. Könnyűzenét is lehet igényesen művelni és van közönsége, viszont kevésbé szolgálja a kórus fejlődését és a célkitűzéseit.

Hol lesznek fellépéseik a közeljövőben?

Most túl vagyunk a Gombaszögi Nyári Táboron, ahol klasszikuszenei sátrunk volt, még befejezzük a falunapi fellépéseket, majd új irányként esküvőn éneklünk. Szeretnénk egy profilbővítést, amelynek keretében különböző rendezvényeken – születésnap, keresztelő, az említett esküvő – külön repertoárral tudnánk fellépni. Régóta dédelgetett álmom, óvodákba elmenni, s a gyerekeknek zenei programot adni, ezáltal egy kicsit már beoltani őket a kóruskultúra megkedvelésére.

Beke Beáta, Felvidék.ma
CsoportképSamu Katalin emléktáblájaFellépés közbenTömöl Gabriella{iarelatednews articleid=”43355,54990,53829,46080,46420,54536″}