54697

Pop, rock, népzene, chanson, funky, fusion jazz – ha a zenei felhozatalt is nézzünk, valóban sokszínű program várt mindenkit az első alkalommal megrendezett szederFESZT-en (www.szeder.sk). Régiójukban egyedi kezdeményezés ez a csábi fesztivál, hisz igényes élőzenével „csábították” a közönséget a szabadtéri színpadhoz a szervezők.

A szombati nap gyerekprogramokkal kezdődött: a Kobold zenekar szórakoztatta a kicsiket és nagyokat, majd kézműves foglalkozások, íjászat, lovaskocsizás várta őket.

A színpadon népzenét játszott a losonci Folk LC, majd a funky és lágyabb jazz kedvelőit a Band Of Groove FolklC táncháznyűgözte le. Este a hazai Unlimited Souls adott koncertet a sok rajongó örömére, akik együtt énekelték a klasszikus rock slágereket a bandával. A nap végére pedig táncosok foglalták el a színpadot és az előtte lévő teret, ahol táncházat rendeztek a Folk LC-vel, majd hajnalig retro-video-disco szólt.

Vasárnap délelőtt Szeder Fábiánra, íróra, szerzetesre, a palócok első kutatójára emlékeztek, délután pedig folytatódtak a programok. A helyi és a régió csoportjai után a színpad ismét a zenekaroké volt. Első alkalommal mutatkozott be a környéken a dunaszerdahelyi Arizóna, akik megalapozták az este hangulatát. Majának, a banda énekesnőjének kisugárzása magával ragadta a közönséget.

Kallay-Saunders AndrásŐket követték a fesztivál húzó nevei, az Euróviziós Dalfesztivál tavalyi és az idei döntőse. Elsőként a Kállay Saunders Band állt a színpadra, akik új lemezüket mutatták be. Elhangzott többek között a Victory, a Juliett, a Young és a Runing, a végén pedig András legismertebb dalai is felcsendültek.
A fesztivált Csemer Boglárka Boggie különleges koncertje zárta. Az énekesnőt zongorán az Artisjus díjas Sebestyén Áron, dobon Szabó Tamás, csellón pedig Szontágh Márton kísérte. A francia chanzonokat, a jazzy hangulatú dalokat, a Wars For Nothing és Parfüm slágereket, mind nagy tapssal jutalmazta a hálás közönség.

A két napos rendezvényre több mint ezren látogattak el, amit mindenképp sikernek könyvelnek el a szervezők. „A kedvezőtlen időjárás ellenére, hisz a vasárnap délutáni programokat elmosta az eső, eredményes hétvégét tudhatunk magunk után. Van közönsége az igényes zenének, és ez inspirál minket. Biztos, hogy nem ez volt az utolsó szederFESZT” – tette hozzá Zaťko Ervin szervező.

Felvidék.ma
ArizonaBand-of-GrooveUnlimited-Souls
{iarelatednews articleid=”53866″}