55770

Az Ifjú Szivek Táncszínház a Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztiválon Pozsony és Székesfehérvár együttműködésének zálogaként szerepelt. A partnervárosok egyre erősödő kooperációjának köszönhetően az Ifjú Sziveket több mint 7 500 színházkedvelő tapsolta meg öt nap alatt az István királyt ünneplő rendezvényen.

“Mivel városaink partnersége egyre gyümölcsözőbb, remélem, hogy az Ifjú Sziveknek köszönhetően ez csak az egyik állomása volt Székesfehérvár és Pozsony együttműködésének” – mondta Dr. Cser-Palkovics András, a királyok városának polgármestere. A Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztiválon belül megszervezett Koronázási Ünnepi Játékokon, Iveta Plšeková, Pozsony főpolgármester-helyettese, vezette szlovák delegáció is részt vett.

A táncszínház öt napot töltött a rendezvényen, ahol két alkalommal is előadták a megújult Felföldi leveleket. Helyszínenként több, mint 1500 ember díjazta hangos ovációval a táncosokat.

“Az egész estés táncszínházat augusztus 20-án a székesfehérvári Zichy színpadon, egy nappal később pedig a veszprémi Várszínpadon mutattuk be. Ezen kívül tartottunk Nemzetközi Folkestet, vezettünk Királyi Gyermekjátszót és részt vettünk számos felvonuláson is. Öt nap lefolyása alatt csaknem 8 000 néző látta az Ifjú Sziveket, ami számunkra óriási megtiszteltetés” – nyilatkozta a színház program menedzsere, Bartusz Réka.

Az Ifjú Szivek Táncszínház nem csak külföldön aktív, itthon is komoly tervei vannak az őszre. A pozsonyi belvárosi székházukban színházi évadot indítanak szeptembertől. Bővebb információk a www.ifjuszivek.sk weboldalon. A helyszínen készült videó pedig ITT>> tekinthető meg.

Felvidék.ma
Forrás: Ifjú Szivek Táncszínház{iarelatednews articleid=”55620,55254,55159,54839,53954″}
Tánc közbenKözönség